Judit [antikvár]

A táblák kissé deformáltak, sarkai kopottak.
Tutsek Anna. Judit. Regény fiatal leányok számára. Budapest, Dante Könyvkiadó (K. J. Nyomda). 96 p., 3 t. (fekete-fehér rajzok). 6. kiadás. Ill. Biczó András. Félvászon. / Részlet a könyvből: Ismertem egyszer egy nagyon különös kis leányt. Juditnak hivták. Balázs Juditnak. Ennek a kis leánynak a történetét fogom most elmondani. Megpróbálom összerakni a lelkét, az egyéniségét azokból az apró mozaik-darabokból, amelyeket alkalmam volt látni, megfigyelni. Az ő különös, sajátos, nem mindennapi egyéniségét, amely örökös súrlódásban, összeütközésben állt a szürke, közönséges mindennapisággal, becsületes kis lelkének küzködéseit, amely mindig magában kereste a hibát, és amelyik olyan volt, mint a mimóza, a legkisebb, durva érintésre összehúzta szirmait. Juditot még piciny korában sem hivta senki Jucikának. Valahogy nem illett hozzá az ilyen dédelgető, kicsinyítő becenév, s talán még bölcsőbeli kis baba korában is úgy szólította az édes anyja: Judit. Nagy, kék szemével olyan komolyan, olyan áthatóan tudott nézni, piciny cseresznyepiros ajkát összeszorította s gyönyörűen formált; boltozatos, fehér homloka mögött szinte látszott, hogyan kergetik, űzik egymást a komoly gondolatok. Nem, ő nem volt Jucika. Ő mindig Judit volt. Édes anyja mint csodát emlegette mindig róla, hogy soha sem szokott sírni. Más gyermek derűre-borura sírva fakad. Leejti a vajas kenyerét: sír. Eltörik a hajas babája: sir. Nem kap meg valamit, amit szeretne: sír.