Bővebb ismertető
Kötése a táblák mentén sérült. Felső lapélen szórt foltokkal.
Kiadás éve: [1928] Mosolygó szemű, szelíd arcú, öreg korában is nótás ajkú asszony volt a nagyanyám. Hosszú téli estéken nem restellte elővenni a rokkát sem és míg elvékonyodott újjai alatt egyre fogyott a szösz s gömbölyödött az orsó, reszketős hangon nótázgatta a régi szép dalokat. A miket ő maga is ötven-hatvan évvel azelőtt tanult leányzó társai közt. Mindig mellé ültünk ilyenkor ketten: az öreg Cirmos, meg én. Cirmos az orsót vizsgálta sóvárgó szemmel, én meg a nótákat hallgattam ájtatos figyelemmel. Egy-egy szót tán meg sem értettem, de a melódia megragadt lelkemben. Ma már majdnem olyan ezüstös az én hajam is, mint a nótás nagyanyámé volt akkor, de ma is, tán nem kóta szerint, de azokkal a kedves tremolákkal dudolgatom gyermekkorom szép emléke gyanánt a dalt Rózsáról, Csobáncvárnak elhervadó virágáról. Mintha ennek az áldott emlékű öregasszonynak édes hangja zendülne felém az évtizedek messze távolából: Ülj mellém a kandallóhoz, fel van szítva melege... Áldott legyen emléke a költőnek, aki nagyanyáinkat magyar dalra tanította. Mert mindenféle irodalmi értékein felül Kisfaludy Sándornak az a legnagyobb érdeme, hogy a XIX. század fordulóján magyar könyvet, magyar verset adott a magyar asszony kezébe.