Kokó és Szókrátesz [antikvár]

Táblái kissé kopottasak, maszatosak.
Részlet a könyvből: Ragyogó tavaszi napfényben siklott ki hajónk a pireuszi kikötőből. A partról néhány tarka kendő lobogott felénk s mi a búgó szirénából felröppenő fehér gőz fátylakkal üzentünk vissza istenhozzádot a kontinensnek. Hajós gazdám, e széltől-vihartól edzett melegszívű úr a parancsnoki hídról mosolyogva pislogott föl az árboc körül vijjongva csapdosó sirálymadarakra. Mellette fontoskodva tipegett a kapitány. Mögötte a hatalmas kormánykerék szép szál hajóslegény markai között billent erre-arra. S míg elől, hátul, jobbra, balra, a tengerészek sürgölődtek, én a hajó orránál, kötélcsomók tetejébe fölkucorodva boldogan szívtam magamba a tenger édes-sós illatát. A szabadságra gondoltam. Megfutamodásomra, hogy íme, ilyen messze átdobhattam magam egy kicsit az otthoni gondok kerítésén. És itt lehetek a fénnyel gondtalanul játszadozó tengeren. A gondok völgyéből otthon is kimentem néha vadászni a nagy erdélyi hegyek közé és felérve megpihentem egy-egy csúcson...