Kölcsey Ferencz válogatott prózai munkái [antikvár]

Kölcsey Ferencz mint író. Emlékbeszéd melyet szobrának leleplezése ünnepén Szatmáron 1864. évi szept. 25-én mondott Greguss Ágost. Tisztelt gyülekezet! Félve és habozva teszem le a magyar akademia koszorúját ez oszlop tövébe, s elégtelenségem tudata kétszeres sulylyal nehezedik lelkemre: mert kicsinynek érzem magamat arra, hogy e diszes körben legfőbb tudományos intézetünk képét viseljem; s kicsinynek arra, hogy méltólag emlékezzem a nagyról, kinek nemes vonásait e rideg márvány utánozza. De szolgáljon mentségemül, hogy a tisztet, melyre fölhivattam, visszautasitanom inkább volt volna tisztelet hiánya mint elfogadnom; szolgáljon mentségemül, hogy a kegyelet adóját bárki szabadon meghozhatja, sőt, hogy az ilyen adóban a szegény fillérei többet érnek mint a gazdag aranyai; és szolgáljon mentségemül, hogy midőn e helyett az akademia küldöttjeként hódolok Kölcsey szellemének, egyszersmind személyes tartozásom egy részét rovom le irányában, akademiai székemet kivált ama kisérleteknek köszönvén, melyeket az irodalmunkban legelőször Kölcsey által igazán érvényre juttatott tudomány, a széptan mezején tettem. Engedjék meg tehát, hogy ez ünnepélyen, mely az ő emlékének van szentelve, néhány szóval én is emlékezhessem róla. Nem a szónokról, nem a megye- és országgyűlés bajnokáról, sem az emberről, a mint felebarátjainak, kedves övéinek és meghittjeinek él, hanem az iróról akarok szólani. De hát szükséges-e róla szólni mint iróról? Rajzolhatja-e őt bárki méltóbban mint ő maga, műveiben? S nem elég-e, minden további szó nélkül, munkáira mutatnom: Itt az irás, forgassátok -?