Magyar oltárok [antikvár]

Kiadói borító nélkül, a táblák foltosak, kopottak, kötése sérült, kissé laza.
Rados Jenő. Magyar oltárok. Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 93 + CLXVIII p. 168 fekete-fehér képpel illusztrált. Angol, olasz, német és francia nyelvű összefoglalókkal. Félbőr, kiadói borítóban. / Könyvünk Szent István magvetésének a hazai művészet termő talajából virágbaszökött és századok érlelő tüzében nemessé vált gyümölcseit, művészettörténetünk talán legkevésbbé ismert emlékeit, a magyar oltárokat gyűjti össze. Mint műértékeink más hasonló összefoglalásánál, ebben az esetben sem büszkélkedő hetünk azzal, hogy a világstílusok bármelyike is tőlünk indult volna hódító útjára. Ugyanakkor meg kell azonban állapítanunk azt is, hogy országunk határain belül a hazai levegő hatóereje, a magyar szemlélet vágyának érvényesülése minden szépet alkotó kortörekvésbe beleoltotta a maga sajátos jellegét és biztosította, hogy művészi termelésünk a nagy európai áramlatok egyéni ízű lüktető életű alkatává váljék. A jelen alkalommal e nemzetközi értékmegállapításnál is fontosabb számunkra, hogy a keresztény Magyarország nemzeti művészettörténetét alig mutathatjuk be méltóbban, mint oltáraink felvonultatásával, szobrászati, festészeti és építészeti értékeik megvilágításával, eszmei és érzelmi tartalmuk megszólaltatásával. Eddig szakirodalmunk oltárokról szólva azoknak rendesen csak részletvonatkozásaival - szobrászatával, festészetével, elszigetelt helyi sajátságaival foglalkozott. Pedig az emberi alkotó tevékenység e magas isteneszmény sugallta művészi megnyilvánulásában talán éppen az az összhang a legmegkapóbb, mely a különböző összetevők folyton változó és fejlődő egyensúlyi helyzetéből adódik. Építészet, festészet, szobrászat és iparművészet sehol sem kerül egymással oly szoros kapcsolatba és a lelkekre ható harmóniába, mint a keresztény oltárokon, a folyton fejlődő liturgikus előírások, ikonográfiái adottságok pedig minden kötöttségük mellett is oly kimeríthetetlenül változatos művészi alkotómunkának válnak ihletőivé, melyhez foghatót más vonatkozásban az emberi kultúra alig képes felmutatni. Ha szembeállítjuk az ókeresztény művészet egyszerű menzáit a román sátortetős oltárokkal, vagy a gazdag ikonográfiái programmal megy oldott gót szárnyasoltárokat a barokk-kor lenyűgöző hatású architektonikusan felépített retablóival, első pillanatra alig találunk közös vonásokat. Ha azonban jobban elmélyedünk lényegük kutatásába, kristály tisztán kihámozható az eszmei tartalom mindenekfölött álló egysége, mely csak külső megnyilvánulásaiban alkalmazkodik oly nagyszerű rugalmassággal a fejlődő élet és vele a stílus folyton alakuló felfogásbeli árnyalataihoz.