Magyar protestans egyháztörténelmi monographiák [antikvár]

Disraeli mondá Newmanról: ez ember áttérése oly lökést adott az anglikán egyháznak, hogy még 25 évvel később is tántorgott tőle. Valóban Pázmány Péter áttérése a kath. egyházba e tekintetben is hasonlított a Newmanéhez: még egy félszázad mulva is érezték hatását. Az 1613. évben két, tizedek sorára kiható horderejű tény történt: a «Hodoegus igazságra vezető kalauz» megjelenése és Bethlen Gábor trónfoglalása. Az irodalom erős támadásának következményeit a politikai események paralysálták, s e két ember e naptól fogva szemben állott egymással mint küzdő fél: Pázmány felemelte a kath. egyházat, Bethlen Gábor megmentette a protestantismust. Bethlen Gábort a Ferdinánd táborában nem «törökösséggel» vádolták, hanem egyenesen «körűlmetélkedett török»-nek hirdették. Papjai buzgó, erős meggyőződéssel biró protestánsnak tartották, ki még a dogmatikai kérdésekhez is ért s egyháza emelése érdekében semmi áldozattól sem riad vissza, a legújabb kutatások pedig bebizonyították, hogy egyházi buzgósága nem terjedt addig, hogy a politikai exigentiáknak ne lett volna kész áldozatokat hozni. Nagy különbség van a XVI. és XVII. század áramlatai közt az egyházi kérdéseket illetőleg; amaz sokkal inkább dogmatikai, ez tulnyomólag politikai szinezetű, dacára hogy V. Károly vallási kérdésekben birt szabadelvű színezettel, II. Ferdinánd pedig a legultramontánabb vakbuzgó volt mind azok közt, kik valaha trónon ültek. Kora felfogásának hű képviselője volt e tekintetben IV. Henrik, ki ugy találta, hogy «Páris fölér egy misével», s ki ha hugonotta marad, bizonynyal képtelen lett volna olyan szolgálatot tenni régi egyházának, mint a milyet tett a nantesi edietummal.