Mit búsulsz, kenyeres?... [antikvár]

Részlet: A HARMADIK KIADÁS ELÉ. Hogy mennek az esztendők! 1915 őszén jelent meg e legelső könyvem legelső kiadása, amelyben meghatódott szívvel próbáltam emléket állítani elesett bajtársaimnak s hirdettem rendületlenségét mindazoknak, akik ama viharos napokban hetykén, félrecsapott sipkában mentek a végzetük elé . . . Tizenhárom esztendeje volt ennek az idei őszben. Ma már az akkor megmaradtak sem élnek talán. És ha megtartotta őket az Isten, ki tudná megmondani, merre tengődnek, szerteszórva a világban? Múlnak esztendeim . . . Akkor, ama 14-es őszön voltunk fiatalok utoljára, amikor felvirágzott sipkákban rohantunk Volhinia felé s az ellenség is úgy szakadt ellenünkbe, mint a felhők földi árnyékai. Hogy verekedtünk, Krisztus Máriám! Igaz másfelől, hogy akkor alig voltunk még huszonhárom esztendősek ... A tomasovi dombok és ligetek között, a ravaruszkai tágas réteken, a Szan mocsaras partjain s ősz múlásával, amikor már dér remegett a mezőkön, a krakói erődök előtt próbálgattuk a katonaszerencsét s vagdalkoztunk nagy vígan...