Numa Roumestan / Tartarin [antikvár]

Átkötött kék egészvászon kiadás. A címoldalon tulajdonosi pecséttel. A táblák halványan kopottasak. Középtájon egy oldal kilazult.
Az ötvenes évek közepén, valamelyik februári napon, egy közellátó, fázékony, éhes fiatal ember érkezett Párisba, félénken szorongatva zsebében az utolsó két frankját. Tizenhat éves volt; Nimes-ből jött, a „dallal telt mezők" vidékéről; az irodalomnak és az irodalomból akart élni. A pályaudvaron a bátyja várta, s gyalog mentek a Quartier Latin felé; a fiatalabbik testvér podgyászát egy hordár targonczán vitte utánok. Az idősebbik testvér, bár öcscse szemében gazdagnak tünt fel, a kocsi fényűzését még nem engedhette meg magának. Titkári állást töltött be egy öreg úr mellett, a ki az emlékiratait mondta tollba neki, s e munkájáért hetvenöt frank havi fizetést kapott az öreg úrtól. Ebből a hetvenöt frankból szándékoztak megélni addig, a mig a szerencse az ifjabbikra is rámosolyog. A szerencse azonban jó sokáig váratott magára. A lányos arczú fiatalabbik testvér hónapokon át dologtalanul kóborolt az Odéon körül; az egyetlen foglalkozása az volt, hogy a híres embereket leste. Verseit és czikkeit az újságok nem közölték. Egyszer egy tizedrangú újság megkönyörült rajta s egy czikkét elfogadta. De Orsini éppen akkor hajította el bombáját; a megbízhatatlan hírlapokat üldözni kezdték, a tizedrangú újság megjelenését örökre eltiltották, s a czikk nem jelenhetett meg.