Reményvesztett nemzedék [antikvár]

A könyv borítója kissé hajlott. A fedlap után a gerincnél a ragasztás felengedett.
Bang Herman Joachim, a dán regényirodalomnak Jacobsen mellett legkimagaslóbb alakja, Alsban született 1857 április 20-án. Atyja lelkész volt, aki maga oktatta fiát az elemi ismeretekre. Hét éves volt a fiú, amikor egy rendkívüli esemény olyan mélyen feldúlta az amúgyis ideges természetű gyermek lelkét, hogy ettől a borzalmas infantilis emlékétől egészen élete végéig nem tudott megszabadulni. 1864-ben történt, a szerencsétlen kimenetelű porosz háború idején, egy csúnya, esős éjjelen. (Azon az éjjelen, amikor a fiatal Hög William kistestvére meghal és talán ugyanazon az éjjelen, amelyen Jacobsen hőse, Nils Lyhne, vívja végső küzdelmét a halállal.) A kis városka csendjét reggel óta lódobogás, kürtharsogás lármája verte föl: a megvert dán sereg rendetlen, fejvesztett futásban keresett menedéket és mögöttük feltarthatatlanul és félelmetesen nyomult előre a záporáztatta, csatakos dán földön a porosz falanx. A gyermek mindent látott és mindent tudott és páni rémülettel, reszketve várta: jőjjön, aminek jönnie kell. (Hög William apja beront a szobába: A herceg menekül! És tekintete ráesik a halott gyermekre.) Azután a menekülés, éjszakának idején... a búcsú a kis háztól, a kedves szobától, a meghitt bútoroktól... Ettől az időtől kezdve a gyermek hazaszeretete valami bizonytalan, tudatalatti félelemmel párosult honvággyá változott. Ekkor, hét éves korában kellett először ráeszmélnie, hogy a szeretet és a félelem ikertestvérek. Minél jobban szeretünk valamit, annál jobban reszketünk, hogy elveszítjük.