Bővebb ismertető
A völgyi lakos.
„Zöld fürtözettel
Feszül az égnek
A hegy tövéből
Egy hársfasor.
Alóla lassan
Zuhogva csermely
Szakad siralmas
Lakom felé;
Ott nyugszik, ottan
Kél hajnalarczu
Tündér alakban
Vezértüzem.
A szöghajú lány;
Szép mint kelő nap,
S mint a lenyugvó
Olyan szelíd.
De mit tűnődöm?
Nem tudja, vagy tán
Ha tudja, nem szán,
Hogy szenvedek.
Ah a futó szél
Elkapja szómat,
A hab könyűmet —
De nem felé.