21 érdekes orvos (dedikált példány) (Fábry Sándor könyvtárából) [antikvár]

Gyurkovics Tibor Egy orvos, aki ír Vad arcvonású, égő tekintetű fiatalember állított be hozzám vagy nyolc évvel ezelőtt. Emlékezetem szerint akkor még nem volt rendszerváltás, se generációváltás. Csend volt a Ferenc-domb oldalában. A reggeli buszok elsüvítettek a mély lejtőn, a köd, mint átvilágított, elegáns fátyol vonta be a hegyek torkát. Kirajzolódtak akkor a faágak, és a nap visszafogottan sárga színe hideg madártejként ömlött a tájra. A fiatalember magabiztos volt és gátlásos, ahogy tehetséges emberekkel ez előfordul. Nagy táskáját ide-oda téve végül is szembehelyezkedett velem, és valamilyen beszélgetésbe kezdett, amit azután egy orvosegyetemi lapban tett közzé. Nem rontott rám a verseivel, amelyeket mindenképpen közölnöm kell, ahogy ilyen fiatalemberek szokták várni. Mit akarhat ez a fiatalember? Kicsit úgy, mint Karinthy novellájában? Felelősségre vonni, rám kérdezni, bizonyítani az igazát, vagy csak kíméletlenül előretörni? Megkérdezni, állom-e még az álmaimat, vagy elszeleltek a téli fuvallatban? Testőröm lenni, gorillám, hogy ne mondjam, szellemi ütőemberem? Mamelukom? Netán alkotótársam, lelkem barátja? Aztán visszajárt. Vad, Dosztojevszkij-arcával rogozsinosan beállított, és ott evett. Nekilátott a finomabbnál finomabb étkeknek — tárkonyos nyúlnak, rezgő borjúpörköltnek, aranyosra sült kaliforniai csirkének, sáfránysárga fácánlevesnek vagy egyszerűen a barnásan odapörkölt gránátos kockának, és nagyszerű savanyúságokkal nyomta lefelé. Evett. Ügy evett, ahogy élt, ahogy égett. Mohón, gyorsan és