50 éves a Dunai Vasmű energiaellátása (aláírt példány) [antikvár]

Előszó Dunaújvárosi éveim 1952. januárjától 1954 őszéig, életem máig meghatározó, tanuló szakasza. Bár valójában egész életemben tanultam, mégis ez az élménytömeg egész életpályámból kiemelkedik. Alig végzett mérnökként léptem alkalmazásba az Erőmű Beruházási Vállalathoz. Akkor, 1950-ben igen szabad volt a mérnöki pályaválasztás, a nagy beruházások fellendítették a mérnökkeresletet. Különös idők jártak, az „alapító idők" óriási lelkesedése keveredett az országban és bennünk. Nemzedékem többségében ez a kitáruló perspektíva hatott. Egyetemi tanulmányaim után, eredeti szándékaimat fel nem adva, hogy tudományos pályára menjek, az akkor induló aspirantúra helyett a gyakorlatot, az erőműépítést választottam. Az Inotai Erőmű csehszlovákiai berendezései gyártásának végigkísérése kilenc hónapon keresztül, majd háromnegyed éven át részvétel az erőmű helyszíni szerelésében, viszonylag rövid, de igen tartalmas lecke volt. Ez az előtanulmány kellett ahhoz, hogy Fenteiére mehessek feleségem mellé, az ottani erőmű helyszíni építésvezetőkoordinátoraként. Az ország legjobb szakemberei gyűltek össze, akiket vonzott a feladat nagysága, és akiket részben a Mű legfőbb ura, a zseniális, képességeivel és kemény céltudatosságával ideáltípus Sebestyén János, egy akkor 40 éves mérnök szervezett oda. Többségük a háború előtti világban lett szakember, egy másik világban, és nem is voltak politikai konvertiták, ellenben szakmaszeretetük, az alkotóképesség kibontakoztatásának lehetősége kisebb-nagyobb mértékben, elragadta őket. A magasépítés főmérnöke Wolf Johanna, Hanzi néni nagy tapasztalatú és erős egyéniség volt. A merész vasbeton-építkezés, a hatalmas áthidalások előre gyártott elemekkel ebben az időben úttörő volt, nemcsak itthon, hanem vUágszerte. Néhány kitűnő, vasbeton-mechani- kában elsőrendű tervezőmérnök. Mátrai Gyula, Gnädig Miklós, Mokk László munkásságának volt mindez köszönhető, de kellett hozzá olyan építésvezető, mint Lipták János, és a nagy szerkezeti elemek emelésének országos hírű ácsbrigádja. A mélyépítők főmérnöke Bonta József szelíd, nagy tudású ember, a későbbi igazgató pedig Bondor József, aki jó miniszter is volt. A magyar erőműépítéseket Budapestről Gencsi Pál irányította, óriási tapasztalatú és szervezőerejű mérnök, aki modern szervezéstechnikát vezetett be, valószínűleg egyedülállóan az országban. Ez egy olyan világ volt, amely a szakmaszeretet, a minőség jó tradícióit őrizte, különös módon beilleszkedve és egyben külön is állva abban a történelmi forgatagban, ami az ötvenes évek első felének Penteléjét - Sztálinvárosát jellemezte. Amikor a megbízást kaptam, éppen kezdték az első, kazánházi épületelemek betonozását. Munkám befejezéseként négy kazánt és két gépegységet adtunk át az üzemeltetőknek: Halmos Ferenc főmérnöknek és helyettesének, Bezdek Károlynak. Ez persze elsősorban az ott dolgozó vállalatok szerelésvezetői és építésvezetői szakértelmének volt köszönhető. Itt volt az én igazi iskolám. Csak néhány névre emlékszem fél évszázad után, jegyzeteket nem készítettem. A 26/1. számú építővállalat erőművi főépítésveze-tőjét, Lipták Jánost már enüítettem. Az Április 4. Gépgyár (volt Röck gyár) szerelési főnöke Progl József volt, ők építették a kazánokat, a csővezetékeket, amelyeknek minden egyes hegesztését röntgenezéssel ellenőrizték. A turbógenerátorokat a Ganz Villamossági Művek szállította, ha jól emlékszem, Kubiknak hívták a szerelésvezetőt, aki a körülbelül 8 méter hosszú generátor-forgórészt milliméter pontossággal vezette be az állórészbe. A turbinákat a Láng gyár szerelői állították be, hasonlóan kényes pontossággal. Ez ma egyre inkább rutinmunka, a kitűnő felszerelésnek köszönhetően. Akkor olyan emberek kellettek hozzá, akik a gyáraik gyárt-