A finnugorság ősi zenéje nyomában (dedikált példány) [antikvár]

A homo sapiens" bölcsessége abban nyilvánul meg, hogy a valóságot tükröző tudata fokozatosan megismeri a természetet és benne a saját helyét. Természetismeret és önismeret emelte az embert az élő világ élére, és minél mélyebben hatol bele az őt környező természet összefüggéseinek, kölcsönhatásainak és törvényszerűségeinek ismeretébe, ténykedéseivel annál eredményesebben segíti elő a saját fizikai és szellemi fejlődésének lehetőségeit. A természettudományok mellett ezt a célt szolgálják a társadalomtudományok; ez utóbbiak közül a népekké sokasodott emberiség sorsával és ennek tanulságaival a történettudomány foglalkozik. Kimeríthetetlen feladatának minél sokoldalúbb megoldására a kiegészítő tudományok egész sorát alkalmazza - egyikük a társadalom íratlan hagyományaival foglalkozó néprajz vagy folklór. A szájhagyomány (tradíció) kutatása és rendszerezése sokban hozzájárul a népek kialakulásának, fejlődésének és változásainak megértéséhez, mert a régmúlt korok jellegzetességei közül számos olyan elemet tár fel, amilyent az írásbeli emlékek nem tartalmaznak. Az orális kultúra kutatásának nagy ága a zenefolklór, amely népes énekes és hangszeres alkotótevékenységéből fakadó hagyományainak gyűjtésével, rendszerezésével és nem utolsósorban a történeti rétegződésével foglalkozik.