A fűszálakból csokrot köt az este (dedikált) [antikvár]

Szerettem volna hajóskapitány lenni, szerettem volna műbútor-asztalosságot tanulni, szerettem volna költő lenni, szerettem volna kertész lenni, meg annyi minden, de végül is hírlapíró lettem. Még ifjúkoromban verseket írtam, amire ha visszagondolok, úgy emlékszem, ez nagy boldogsággal töltött el. Sokan megkérdezték már tőlem, vajon miért hagytam abba. Nem tudom. De egyszer csak-csak abbahagytam, s most, hogy ebben a könyvben nyilvánosságra hozom az egyébként különféle lapokban annak idején közölt írásaimat, most is eltölt a boldogság érzése. Amikor verset írtam, amikor később újságban megjelenő cikkeket - hitemre - mindig az lebegett a szemem előtt, hogy tán ezzel a műfaj adta sajátságokon belül ugyan, de valakiknek örömöt szerzek. Boldog lennék, ha a legalább három évtized után most fényre került írásaim nem okoznának csalódást sem az Olvasónak, sem a szerzőnek. Hálás szívvel gondolok mindazokra, akik annak idején jó véleménnyel voltak írásaimról. Hálás szívvel gondolok rájuk, akik biztattak és segítettek, s akik sajnos már nem vehetik kézbe ezt a kiadványt. Hogy folytatom-e? Nem tudom, mert emlékszem, akkoriban még országutak autóstopsűrűjében daloltam tovább magamat, de az a sűrűség mostanra mintha mocsárrá változott volna... Igen, úgy érzem, éppen ezért folytatni kellene, immár nem az említett országutakon, hanem Honton, a kertben, amely kertből köszöntök szeretettel minden Olvasót.