A hitleri megszállás pusztításai (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Minden kétséget kizáróan a második világháború bizonyult az emberiség története legpusztítóbb háborújának. Ennek is legborzalmasabb eseménysora a Szovjetunió területén zajlott le, miután a náci Németország 1941. jiinius 22-én - sárba tiporva a megnemtámadási szerződést - rátört az országra. A nagy honvédő háború mind emberi, mind anyagi téren a világháború összes veszteségének több mint felét a Szovjetunió népeitől követelte. Nemcsak a 27 millió halottra és a nemzeti vagyon mintegy harmadának megsemmisülésére gondolunk, hanem arra az erkölcsi hatásra is, amely e népirtó háborúval együtt járt. A háborúban közvetlenül érintett országok népei mind a mai napig szembesülnek azokkal a történelmi tényekkel, amelyeknek elődeik így vagy úgy, aktív vagy passzív szerepben, áldozatként vagy hóhérként, szenvedő félként vagy rablóként, nem ritkán mindkét szerepben résztvevői voltak. Magyarország akkor a náci Németország oldalán vett részt a bűnös háborúban. Ám a történelem fordulatai az elmúlt évtizedekben különböző okok folytán úgy alakultak, hogy a mi régiónkban hol elkezdődött a történelmi örökséggel a szembenézés, hol megrekedt, máskor tévútra került vagy az elhallgatás vált jellemzővé. Az új korszakban új kihívások előtt állunk. Az egyre inkább kinyíló orosz levéltárak is új korszak kezdetét jelzik. Ám e korszak súlyos ellentmondásokat is hordoz magában különös tekintettel a történetírás és a levéltári tudományok szempontjából. Szerte Kelet-Európában a rendszerváltás óta megszilárdulni látszó új vagy „megújult" nemzetállamok hatalmi elitjei, köztük hazánkéi is a sajátos feltételek között keresik az új nemzetállami legitimációt a nacionalizmus és a liberalizmus által szűkre szabott keretek között.