A jelölő visszahúzódása (dedikált példány) [antikvár]

ElőszóJó ideje, talán már három évtizede zajhlc az a folyamat, amelynelc során az irodalomtudomány Icülönfélelcéppen értett és koncipiált kultúratudományok" keretei között igyekszik elrendezkedni, időnként egyenesen kultúratudomány(ok)ként újradefiniálva önmagát. Ez a folyamat, amely a hazai irodalomtudományban sem nevezhető újkeletűnek, immár meghatározónak mondható, és nyilván elkerülhetetlenné tette jó néhány metodikai előfeltevés és alapfogalom felülvizsgálatát. Aligha túlbecsülhető hozadékait felsorolni is hosszú volna, hiszen - példának okáért - az irodalmi kommunikációt meghatározó kulturális, társadalmi vagy politikai gyakorlatokra, mediális kultúrtechnikákra irányított figyelem az irodalom tudományos tárggyá tételének formáit, sőt akár magát az irodalmat is ezen gyakorlatok vagy technikák egyikeként engedte előlépni, a jelentésképződés számtalan olyan aspektusát (és olykor: alternatíváját) láthatóvá, megszólíthatóvá vagy értékesíthetővé téve, amelyek a szöveginterpretációra vagy éppen filológiai historizációra alapozott módszertanok előtt észrevétlenek vagy kezeihetetlenek maradtak. Ezzel együtt természetesen az irodalom nyelvi, textuális létmódjáról, valamint a szövegelemzés lehetőségfeltételeiről alkotott elképzelések is rászorultak az ilyesfajta újraszituálásra.Az irodalomtudomány, sőt olykor az irodalomkritika diskurzusában is számtalan megfogalmazást nyert az a tézis, mely szerint a kultúratudományos fordulat - Paul de Man elhíresült metaforáját kölcsönvéve' - az irodalom ún. külpolitikájára" terelte (vissza?) a figyelmet. Például az irodalmi szöveg kontextuális (többek között a szociális cselekvés vagy a kulturális jelentésalkotás rendszereibe való) beágyazottságára, de akár éppen a jelentésképződés jelentés nélküliként, bizonyos értelemben némaként" számon tartott materiális-mediális vagy testi feltételrendszereire, illetve hordozóira, vagyis arra helyezve a hangsúlyt, ami - hangozzék ez bármilyen ellentmondásosan - az irodalomban nem vagy nem elsődlegesen nyelvi, vagy nem nyelviesül. Ez sok esetben értelemszerűen egyben az irodalom nyelviségétől, (sokszor önelvűnek gondolt) textualitásától (az irodalom belpolitikájától") való elfordulás benyomását is magával vonta.Ahol az ilyesfajta elfordulásra nem kerül sor, vagyis ahol jelentkezik az a kérdés, miként modellálható az irodalom (szemiológiai vagy más módon leírt) sajátos' P. de Man, Az olvasás allegóriái (Fogarasi Gy. ford.), Szeged 1999, 13.