A kecskeméti Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központ első évtizede [antikvár]

Csoórí Sándor A KULTÚRA ÖNMAGÁBAN IS ÖRÖK ÉRTÉK, AKÁR A HUMANIZMUS A nagyhírű Pápai Református Kollégium földrajz óráin én Is tanultam valamit Kecskemétről, a városról, a környezetéről, a megjuhászitott, sívó homok különös világáról, de ez a tudás olyan volt csak, mint a bélyeggyűjtő diákok felszínes fóldrajztudása. A város és a város kórnyéke tökéletes absztrakció maradt számomra addig, amíg Móricz Zsigmond, Németh László és Erdei Ferenc írásai nem ismertették meg igazán velem. Móricz és Németh egyformán a csodálkozását és a képzeletét hagyta ott a tájon. Mindketten úgy beszéltek róla, mintha egy regényalakra bukkantak volta, egy város-Robinsonra, aM Isten legmostohább sivatagában is képes paradicsomot teremtem. A saját tehetségük természetére ismertek rá a város és környéke lakónak az életrevalóságában, olyannyira, hogy amikor a harmincas években megszületett Kertmagyarország ma is Időszerű gondolata, "fővárosának" csakis Kecskemétet tudták elképzelni. A hatvanas évek végén illetve a hetvenes évek elején én ezzel, a két nagy írótól örökölt rokonszenvvel, utaztam mindig Kecskemétre, a ma már történelminek nevezhető népzenei találkozókra. S rögtön az első alkalommal kiderült, hogy a kecskemétlek nemcsak két homokszem kóré tudnak eleven világot elképzelni, de a kultúra köré Is. A hagyomány köré! A génekben munkáló életösztön, amely talán a török hódoltság Idején erősödött meg az ott lakókban, tévedhetetlenül jelezte, hogy a néhányuk által meghirdetett népzenei reneszánsz nem romantikus parasztgatya suhogtatás és nem helyretyutyutyus divathóbort, hanem életföladat. Méghozzá többszörösen is az. Az 1956-os levert forradalom után a magyarságot nem elég csak politikailag újraéleszteni, bátorítani lépésről lépésre, de ezt az újraélesztést a lelkében is el keU végezni: hadd tudja meg, kicsoda is ő. Kicsoda érzelmeiben, jókedvében és bánatában. Ráadásul az erdéljá, a felvidéki, a délvidéki magyarok, szörnyű évtizedek után, először érezhetik át, hogy ha egyútt énekelhettünk s táncolhattunk, akkor az Úristen előtt és az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt is összetartozunk. Sőt volt még ennek a korszaknak egy olyan katartikus és megkerülhetetlen gondja is, amelyre a föntiek mellett, válaszolnunk kellett. Ez pedig az volt, hogy az erőszakos szövetkezetesítéssel és a mezőgazdaság kényszerű iparosításával végleg lezárult a magyar parasztság többévszázados életformája, s ezzel végleg sírba száll minden olyan halhatatlan érték, amelyet a parasztság teremtett s őrzött idáig. A kérdés az volt: a sírt, hol nemzet süllyedhet el, a magyar értelmiség egy része némán csak körülállja-e, vagy mindent elkövet, hogy a parasztság helyébe lépve maga őrizze tovább a hagyományokat. Kecskemét tehát nem akármilyen fórumot s akadémiai dobogót ajánlott föl a nemzeti értelmiség eltökélt csoportjainak. Mindez talán eszembe se jut, ha nem kapok egy vaskos kézirat köteget Kecskemétről. Nevezetesen Gila Jánostól, aki több mint két évtizedig egyik fő mozgatója, irányitója volt Bács-Kiskun megye és Kecskemét kulturális életének. Még tényszerűbben fogalmazva: 1962-től népművelési csoportvezető a megyében s 1974 nyarától pedig a Megyei Művelődési Központ igazgatója. Azé a központé, amelyet 1982-ben Erdei Ferencről neveztek el.