A magyar és az orosz iparművészet történeti kapcsolatairól (Dr. Castiglione László könyvtárából) [antikvár]

Hazánk tudományos életének megélénkülése a művészettörténészek között is kezdi éreztetni hatását. Nem csak abban, hogy teljesítőképességük megnövekedett, de abban az egyre inkább érvényesülő arányérzékben is, amely egészséges egyensúlyt teremt az egyes kutatóterületek között. Mind kevésbé uralkodnak a műtörténelemben az úgynevezett kedvenc témák, nincs már merev rangsor a feladatok között; az anyaggyűjtés tárgyköre önmagában még nem avat senkit se neves tudóssá. Ez a folyamat megfelel annak a helyes szemléletnek, mely a művészeti közvéleményben is egyre inkább tért hódít s a műalkotások értékelésekor lassanként leveti a műfaji előítéleteket. Bár a festészet iránti érdeklődés még mindig a legáltalánosabb, a minősítéskor az ábrázolás technikája egyedül már nem-igen jelent előnyt. Figyelemreméltó eredménynek számít például az, hogy rohamosan nő a grafikai művek népszerűsége. A sokszorosított műlapoknak számottevő közönsége van, sok-sok rézkarc, fametszet került újabban a dolgozók birtokába, lakásaik díszéül. Erősödik a plakátművészet és a karikatúra iránti megbecsülés.. Mind többen vannak olyanok, akik a műtárgyakat nem valamiféle esztétikai protokoll szerint ítélik meg, hanem a társadalomra ható befolyásuk alapján, az emberek tudatát, ízlését formáló művészi szépség mértékegységével.