A magyar nyelv értelmező képtára (dedikált) [antikvár]

Balla Demeternek dedikálta Kemény György.
A BESZÉDFÚTTA NYELV Ön egy képzőművészeti könyvet tart a kezében. Kemény György szavakat, szóképeket jár körül és értelmez át, illetve újra a maga nyelvén. Ha a komoly és intenzív körbejárás: karika-túra, akkor e rajzok a szó legnemesebb értelmében vett - de találja ki ön, kedves O., hogy micsodák. Hogy mi a túra. Az persze kérdés, hogy melyik a szó legnemesebb értelme. Vegye ön például a nyelvet. Mely nyelv merne versenyezni véle? Másrészt meg egy lobogó, jelentéktelen húsdarab, tele van vele az Ön szája, de semmi több. Nincs rajta köröm, antenna, nem tud ön vele járni. Fogorvosnál kimondottan útban van. Ha feldobja fehér, ha leesik sárba, és viszont. Odakünn a címlapon olyan, mint egy őszi levél. Egy beszédfútta őszi levél színe és fonákja. Vegyen Ön egy szót, százhat szót, és vegye szó szerint. Mondja ki többször egymás után, s mintha centrifugába tenné, forgassa meg Ön a szájában, amíg szédülni nem kezd ez a szó, s már nem jelent, nem irányul semmire, csak van. Forgassa, amíg el nem felejti, hogy kicsoda is a társadalmi, illetőleg a közéletben, mármint a szó, hogy micsoda hasznos tagja, mi tagja? képviselője, élharcosa ő az emberi kommunikációnak, egy valóságos szóvezérigazgató, szóelnök, szóval várja meg Ön, amíg mindezt elfelejti, s akkor indítsa útnak. Halkan és tapintatosan menjen utána.Vigyázzon rá, mondanám, bár a szó vigyáz Önre, ne féljen. Nem ismeretlen, bár szokatlan lesz az irány. Abban biztos lehet ön, hogy ez a szó visszafelé indul el, a játék, az érzékletesség, a képiség felé, valahová az archéba, legemberibb közös gyerekkorunkba. Mennek majd Önök dióscsigák, és fürdőkádak, hátsólépcsők és kecskekörmök között. Köszönget ott az imbolygó szó, és otthon érzi magát. Beszéltesse Ön, faggassa ki, örökítse meg azt a szót, gyorsan, mert nincs sok idejük. Ha elmúlik a révület, őnagysága meg sem ismeri önt, hűvösen nézi majd, és azt sziszegi: nevetséges! És hogy Ön nem tudja, hogy mivel beszél. Kivel. És határozottan kikéri magának ezt a gyerekes siccelődést. Hogy őt így leábrázolják egy az egyben. Meg hogy hülyéskedjen, aki buksi medve. Továbbá a költők. A rajzolók. Piha. Sok tollpiha. De kikérőben azért odapillant a százhat rajzra az a százhat szóigazgató, hogy, például melyikük az a szomorú paripa rács megett, ki az a madárröptű, ó alakú ementáli, mi az, ha dámvad egyik éke hátából nő ki, s milyen, ha ruhátlan szőrös leány hídba megy le, és a többi és a többi, de ekkor már ön, kedves O., nem bírja tovább, ellapoz e szövegről, és belemélyed a könyvbe, melyet jókedvű figyelmébe ajánlani volt szerencsém. Parti Nagy Lajos