A nemzeti klasszicizmus jegyében (dedikált példány) [antikvár]

BEVEZETES A Buda halálából való mottó aranyról, ezüstről, s arról az Arany Jánosról beszél, akinek életmüve központi helyet foglal el Horváth János munkásságában. Ez a könyv olyan kincsek feltárását ígéri, amelyeket egy hosszú, az irodalom kutatásával és tanításával eltöltött élet hagyott ránk. A történelem 20. századi katasztrófái szüntelenül el-lentmondtak az általa vágyott és közösen létrehozni kívánt szerves fejlődés ideáljának, életmüve mégis, mint utódai hangsúlyozták, nyugodt és bensőséges, írói ábrázolásai olyan kiegyensúlyozott rendben sorakoznak elénk, amely egyrészt a Petőfi-Arany korszakot idézi, másrészt megválaszolandó kérdéseket vet fel. Hagyatékában a már megjelent könyvek és tanulmányok kéziratai mellett a kiadatlanul maradt művek, főképp egyetemi előadások következnek, aztán a levelezés, a hivatalos iratok, a noteszek és naplószerü följegyzések, a lapszéli jegyzetek és dediká-ciók, végül pedig a fényképanyag. A ránk maradt dokumentumok megismerőit először a mennyiség, a gazdagság, a sokféleség lepi meg, aztán az anyag elrendezettsége, majd a tintába mártogatós tollal, olykor ceruzával írt lapok áttekinthetősége, olvashatósága, legyen szó akár a nyomdába adandó szövegekről, akár a jegyzetekről, akár a harctéri noteszekről. Amikor az Akadémiai Könyvtár megkapta a kéziratokat, az átvétel első szava a páratlan rendre vonatkozott; úgy adhattuk át, ahogy az ránk maradt, legfeljebb a csomagolás változott és a katalógus készült el. A világhoz való viszony alapja, a választott feladat elvégzésének egyik legfőbb feltétele, követelménye s egyszersmind eredménye a belső rend volt; a hagyaték ennek közvetítő tükre. Ami számunkra életrajzi dokumentum, az évtizedek napi költségeit tartalmazó vastag füzetektől kezdve a középiskolai tanári és Eötvös Collegium-beli, első világháborús, majd egyetemi noteszeken át egészen az utolsó napig, elsődleges céljaként a megtörtént események írásbeli rögzítésének funkcióját töltötte be, aminek rendszeressége, a tanári, ttidósi és katonai kötelességeken és felelősségen túl, egy kialakított szokásrend belső fegyelméről tanúskodik. Nem véletlen, hogy a legrészletesebb feljegyzések az 1914 és 1917 közötti frontszolgálatról, Budapest 1944 végén kezdődő ostromáról és 1956 őszéről, tehát a kialakított életrend ellentétébe fordult, kizökkent, háborús időkben készültek. A megállapított tények megörökítése, dokumentálása, saját szavaival: lelki szükséglete, amely a levelezés gondolatainak tapasztalati alapját rögzíti, azokra a klasszicizmus-meghatározásokra emlékeztet, amelyek szemlélet és önszemlélet egyensúlyának megőrzésében törekedtek megtalálni az anyagon való uralkodás biztosítékát.