A nemzetőr (dedikált példány) [antikvár]

ElőszóAz iskoladráma és az iskolai színjátszás a magyar művelődés történetének Atlantisza - és nagy, jövőbeni lehetősége.Már a középkori magyarországi városokból rendelkezünk adatokkal arról, hogy az iskoláikban ilyen tevékenység folyt, az oktatott anyag megjelenítésével kívánták azt élménnyé varázsolni. Mohács után, miközben Shakespeare Angliájában a hivatásos színészet eladdig ismeretlen népszerűségre tett szert, a három részre szakadt Magyarországon az iskolai színjátszás lett a teátrum egyeden formája.1561 és 1773, a rendek feloszlatása közötti két évszázadban jelenlegi ismereteink szerint 8-10000 előadás adatolható a felekezetek iskoláiban. Az eredetileg a szónoklattan oktatását segítő dramatikus forma népszerűsége nőttön-nőtt: eseménye lett nemcsak a tanintézetinek, de a városnak, a régiónak is, amelyen megjelentek az iskola fenntartói, a szülők és utóbb a lakosság szánakozni, épülni vágyó tömegei is. Ha - óvatos becsléssel - csak száz nézővel számolunk előadásonként, a kétszáztizen-két esztendő alatt milliós eredményt kapunk; ennyien ismerkedtek meg a Biblia jeleneteivel, Krisztus szenvedéstörténetével, a szentek életével és - egyre inkább - a magyar és az egyetemes történelem nagy, erkölcsnemesítő, lélekemelő példázataival. A jezsuiták fényes színpadain, a piaristák, a pálosak szerényebb előadásaim, a ferencesek passiójátékain, de a protestáns kollégiumokban is nemzedékek tanulták meg ismerni és szeretni a színház egyedülvaló csodáját: élő ember ábrázolt élő embert a jelenlevő és érzelmeit, tetszését azonnal kifejezni tudó közönségnek.1790 után a szerzetesrendek újjászerveződtek, ám színjátszó szerepük lecsökkent: a hivatásos színészek műsorát követték; a magyar nyelv ápolása pedig átkerült az olvasóegyletek, a Magyar Társaságok, a Képzőtársaságok, azaz az önképzőkörök feladatkörébe. Ebben a közegben végezték tollgyakorlataikat a magyar nemzeti irodalom megteremtői, itt készülődtek a márciusi ifjak is.Az iskoladráma hagyománya az elmúlt évtizedekben csaknem teljesen elhalványult. Noha - hogy csak egyeden példát mondjunk - Csokonai Karnyónéja folyamatosain szerepek a hivatásos színházak műsorán, diákszínjátszók sokszor folyamodtak humorához, említést kapott a tananyagban is - ám ki tudatosította magában és diákjaiban, hogy