A puszták börtönében (dedikált példány) (rossz állapotú) [antikvár]

Magyar fiúk ! Nem kigondolt, tarkaszárnyú mesét, elképzelt kalandokat fogtok ezeken a lapokon olvasni. Az, aki itt beszél, nem mesemondó, hanem hű szavú krónikás, azoknak a névtelen százezreknek egyike, akik küzdöttek és szenvedtek. Egy parányi ideg csak, amelyen a nagy küzdelem és a nagy szenvedés végigcikázott. Messzire vetődött magyar katonák sorsáról lesz itt szó. Mintha Tatár- vagy Törökországban sínylődő régi eleink sorsa elevenedett volna újjá, úgy sodródtak véreink a nagy háború zivatarából messze keletre s mint azok, senyvedtek a hontalanság kenyerén, pusztultak a hosszú évek bújában, bajában, a viszontagságok örvényeiben. Menjetek el sírjaikhoz legalább gondolatban, mert azok a sírok is hősi halottakat rejtenek. És azok a sírok ott messze idegenben mondják el nektek, mi az otthon, mi a szülőföld, mi Magyarország ! És tanuljátok meg, hogy még meghalni is jobb itthon és nyugodni a hazai sírban, mint idegenben élni . . .