A románc és Jókai Mór (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált.
A románc és Jókai Mór szerzője kettős feladatot vállal. Egyrészt föl kívánja építeni a magyar irodalom számára is az angolszász irodalmak rendszerében fontos szerepet betöltő románc (románcé) műfaji fogalmát, másrészt az ebből következő tanulságokat Jókai Mór nagy elbeszélő műveinek elemzésekor vezérszempontokként kívánja hasznosítani. Nyilasy Balázs számára a románc nem csupán kalandos, cselekményes szerelmi történetet jelent, hanem annál jóval többet: a szabadság, a beteljesült vágy birodalmát, a determináló valóságerő megtörését, „a teljes emberi érthetőség szavaival" megragadott világ látomását. Az irodalomtörténész különösen érdekesnek, fontosnak tartja az újkori modernitás világában kiformálódó románcváltozatot, amelyet modem románcnak nevez. E műforma (a könyv írója így látja) a modernitás kételytapasztalatának szorításában, a környezeti meghatározottságot központi szerephez juttató realista regény szomszédságában jött létre. Tartalmasságát éppen az adja, hogy a kétely nyomait is magán viseli. A modern románc a kétkedő, reflektív modernitás és a realizmus jegyeit fölmutatva próbálja meg a románc diadalmas, vágyteljesítő sajátságait érvényesíteni: próbatételes, kétpólusú, a hőstett lehetőségét fölkínáló (énazonosság-teremtő, a káoszt renddé alakító) cselekményt igyekszik teremteni, a hősöket nagyarányúvá formálja, pszichikai mozgásukat nem a mindennapiság, hanem a szelferő, a magasabb értékközpontokkal való kapcsolattartás jegyében kívánja megrajzolni, a társadalomvilágot kiveszi a démoni környezetiség, az elidegenedettségek, a reprezentációk köréből, a hierarchia-elv, a státus-elv szorításából, s a méltányosság, melegség, kapcsolatiság jegyében, az érvényes, bensőséges jelkifejezés, gesztusrend világaként rajzolja meg. (A szerző a modern románc európai alakváltozatait a tündérmesétől a Don Quijotén át Kiplingig, Hermán Melville-ig külön esszéfejezetben idézi meg.) A könyv írója szerint a modern románc a magyar tizenkilencedik században és a századfordulón különösen sokféle, jelentős alakváltozatban bukkan fel. Nyilasy modern románcként tartja számon többek közt Arany Toldiját (verses nagyepikáját), „naiv" balladáit, Mikszáth Kálmán komikus-humoros románcra alapozó munkásságát, Lövik Károly chevalier-novelláit, Krúdy Szinbád-történeteit és persze Jókai Mór nagy műveit. A Jókai-elemzésekben a szerző A kőszívű ember fiait a történelmi és metafizikai kételyt meghaladni akaró hősrománcként, Az arany embert a románc és az ironikus-démonikus regény határán járó műformaként mutatja be, az Egy magyar nábob sokirányú műfaji elkötelezettségét elemezve pedig a rusztikus népi kultúra erőteljes, színes világát mint a magyar irodalomra mélyen jellemző, a patriarkalitás jegyeiből megépített művészi látomást, románc-Nakonxipánt értelmezi, világítja át.