A szegedi nagytájtól az egységesülő Európáig (dedikált példány) [antikvár]

ff f ELOSZO Mivel életem jelentős részét mikroszkóp mellett töltöttem, jól megtanultam a mondást: kis nagyítás nagy ész, nagy nagyítás, kis ész. Azaz először át kell tekinteni a dolgok egészét, meg kell látni az összefüggéseket, csak később lehet elmerülni a részletekben. Ennek igazságát ma is elfogadom, mégis roppant élvezetesnek találtam, ahogy az 1737-39 közötti törökellenes háború bánsági vonatkozásairól olvasva hirtelen spanyol, orosz, francia, török úgymond nagypolitikai összefüggések villantak fel, s kaptak olyan értelmet, amely sokkal jobban felkeltheti a magyar ember és a magyar diák érdeklődését is, mint a korszakról szóló szokásos középiskolai pár mondat. A táj, jelesül a szegedi nagytáj szeretete jellemzi e kötet írásait. Olyan érzelmi kapocs ez, amely gazdagít. Sajnálkozva gondolhatunk azokra, akiknél ez a régiós szemlélet már elfakult. A történelem viharai át- meg átszabdalták a térségeket, ahol élünk. A Szabadkáról vagy akár a Délvidék távolabbi településeiről egyetemre, olykor középiskolába is újra Szegedre járók jelzik: e kapcsolatok felélednek, noha Szerbia európai integrálódása még csak a távoli remény. A határoknak sok éven át üres szlogennek látszó légiesítése az Európai Unión belül már valóság, s ez közvetve már felénk is érzékelhető. A kötet nagy értéke, hogy az újra meg újra előkerülő európai vonatkozások révén a szerkesztés vállalt regionalizmusa nem provincializmus. Fordítva: épp a regionális szemlélet menti meg gondolkodásunkat egyfajta légüres, azaz tartalmatlan európaiságtól. Leginkább azért ajánlom az olvasó figyelmébe a kötetet, mert sok adatot talál benne Bálint Sándor professzorról, aki példaképe kellene, hogy legyen mindannyiunknak. Mélyen hívő tudós ember, aki azonban