A templomos-monda a sokorói szájhagyományban [antikvár]

BEVEZETŐ Másfél évtizeddel ezelőtt történeti mondák után kutatva szülőfalumban azzal szembesültem, hogy a település múltjáról szóló szájhagyományt át meg átszövik a vörös barátokról szóló történetek. Ma is mesélik az idősebbek unokáiknak, és az egykori honismereti szakkör foglalkozásainak egyikén minden évben hagyományos program volt a falu alapításához tartozó, leglényegesebb periódussal való megismerkedés, és ennek keretében a vörös barátok hajdani várának, feltételezett lakhelyének megtekintése a Harangozóban. A szülőföldhöz kötődés, a múlt iránti érdeklődés, a gyermekkori indíttatás, a harangozói kirándulások emléke mind mind szerepet játszottak abban, hogy ez a könyv megszülethetett. Csaknem egy évtizedes kutatómunkám során kiderítettem, kik voltak a vörös barátok, a hozzájuk kapcsolódó európai mondakör feltehetően miért keletkezett, terjedt el, és maradt fenn napjainkig. Vörös barátok hajdani létezését nemcsak a Harangozóhoz köti a néphagyomány. A történeti források szerint a huszadik század elején még az elhagyott, romba dőlt egyházi épületek nagy részét a nép hazánkban - és számos nyugat-európai területen - a vörös barátok kolostorának tartotta és nevezte. A magyar nyelvterület több részén még ma is őrzik és továbbörökítik a vörös barátokról szóló történeteket, anélkül, hogy pontosan meg tudnák határozni, kik lehettek a vörös barátok. A huszadik század elején még ez aligha lehetett kérdéses, hiszen a történeti feldolgozásokban és irodalmi müvekben szinonim használták a templárius (templomos) és vörös barát kifejezést, és a legelterjedtebb lexikonok címszavai is