A tündérasszony könnye (dedikált példány) [antikvár]

Az ideges kecskeA faluban, ahol egynnás vállára nőttek a hegyek, élt egyszer egy öreg asszony, aki erősen értett az urusoláshoz. Mindenféle nyavalyára tudott gyógyírt, ami ha nem használt, nem is ártott, de a betegek attól még sorra kiköltöztek a Sarok ösvénye alá, csak ő maradt meg hírmondónak, mint Matuzsálem.Tarthatna tehenet mondták.Jaj, fiaim ! így az öreg asszony , a kecske okos állat!Biza! nézték ilyenkor a gangos állatot, s látták, hogy okosságában szakállat eresztett, mint a doktorok.A kecske így megmenekült, pedig a haragosabbja már igen hangoztatta: legyen vége a kertészkedésnek, piros nyakkendőt kell kötni a nyakára. De ki húzzon ujjat az urusossal holmi rózsákért s egy pár petrezselyemtőért?Bízzák csak rám a doktor urat! mondta egy nap a szomszéd legény. Ami sok, az sok! nézte szomorúan a lerágott oltványokat.A friss rügyektől édesebb a tej! okoskodtak a kárörvendők. Hadd el, ennél még nagyobb kár is érhet! vigasztalták.Elhagyom én! így a legény , de túlfelől a tej megkeseredik!Az öreg assszony épp a kecskét fejte, amikor beköszönt. A kecskefejő színültig volt a fehér habos tejjel.Hej, édesanyám! kiáltott fel a legény, mintha élete szuszogó napjában nem látott volna soha ennyi tejet egy helyen, aztán észrevétlenül olyant csavarintott az állat szakállán, hogy az kínjában valósággal felordított, s a kecskefejőt úgy rúgta a gazdaszony szeme közé, hogy az tejben tisztán megfü-rödött.Ezt meg mi lelte? csodálkozott a legény, s kapott a kecske után, hogy az nehogy világgá fusson.