Bővebb ismertető
NÉHÁNY SZO A KÖNYV ELE
Jékely Zoltán már huszonhárom éves volt, amikor megjelent az első kötete, ez akkor nem számított korai pályakezdésnek. Weöres Sándorról már tizenöt évvel korában tudott a szellemi élet két legnagyobb tekintélye, Kodály Zoltán és Babits Mihály, Kosztolányival hamarosan levelet váltott. Jékelyt mégis első kötetével történt bejelentkezésétől kezdve különös figyelem kísérte. Halász Gábor, aki szigorúskodó barátságtalansággal fogadta az egész harmadik nemzedék pályakezdését, valahogy még éppen őtőle várta a legtöbbet. „Ha van költő fiataljaink között, akinek a hangját nem lehet félreismerni, Jékely Zoltán az. Üssük fel bárhol a kötetét, s mint egy Casals-koncerten panaszos mély-zengésű dallamok szállnak felénk a gordonkaszó gazdag egyhangúságával." Pár évvel később Sőtér István a Négy nemzedék című híres antológiájában öt versét közölte, bevezető soraiban pedig ilyen mondatokat fogalmazott: „Alvajáróként indult felejthetetlen első verseivel: maga sem tudta, hová lép, de minden léptével megjelölt és irigylendően emlékezetessé avatott számunkra egy-egy kiszögellést a homlokzaton, melynek fenyegető méretei csak az ő jelenlétének jóvoltából váltak érzékelhetőkké." És később is osztatlan megbecsülés és elismerő tisztelet övezte sorjázó köteteit. De szélesebb, tágasabb olvasóközönség soha nem vette körül, nem kívánt fülbemászó könnyed dallamokat játszani, hanem a versolvasók kényes érzékenységekre is fogékony belső köréhez szólt. Voltak nagyszabású mítoszi képei és ugyanakkor elbíbelődött tárgyak kis apró részleteivel, melyeknek csak ő tudott nevet adni. Megismerésének és valódi megértésének új évada életének utolsó éveiben kezdődött, amikor Tandori Dezső felfedezte magának különös hangzású, különös versvilágát. A kapubedöntő posztmodern nyelvi fordulat költője benne