Acta Antiqua et Archaeologica Tomus XI. (dedikált példány) [antikvár]

ELŐSZÓ 1793 decemberében végezte el Rietaller Mátyás budai cenzor Szalkay Antal nyomdába szánt kéziratának felülvizsgálását. A szerző, Sándor Lipót főherceg-nádor camerariusa Aloys Blumauer német Aeneis-travesztiájának1 második és harmadik részét kívánta ekkor magyar feldolgozásban megjelentetni. A királyi könyvvizsgáló azonban a II. József halála után a cenzúrát megszigorító (1790 szept. 30-i) rendelet szellemében a kiadás eltiltását javasolta; úgy találta ugyanis, hogy az írás egyház- és felsőbbségellenes tendenciájú és erkölcsrontó részleteket tartalmaz. A hirhedt cenzor javaslatának helyt adva a királyi határozat 1794-ben megtagadta Szalkay kéziratától az imprimaturt (s utóbb ezt egy másik döntés követte: a II. József alatt kelt engedéllyel Bécsben 1792-ben már kinyomtatott első rész2 elérhető példányait is el kell kobozni). Hiába élt kártérítési panasszal a kancelláriánál az őt anyagilag is érintő döntés miatt az író, hiába protestált már előbb az Ausztriában németül közkézen forgó mű fordítását sújtó rendelkezés ellen nemes Gömör vármegye („a magyar nyelvnek elnyomására" hivatkozva), !t- a nádori szolgálatból 1794-ben haladéktalanul nyugdíjba menesztett Szalkay Antal magyar Aeneis-paródiájának folytatása nem kerülhetett nyomdába a francia forradalom eszméitől rettegő s a magyar jakobinusok vezérét, Martinovics Ignácot éppen akkoriban elfogató reakció sötét korszakában. S amit a felvilágosodás szellemében fogant írástól a költő életében (megh. 1804 aug. 19.) megtagadott a könyörtelen cenzúra, a kinyomtatást azóta sem érte meg a mű.3 Ezért úgy gondoljuk, talán nem indokolatlan, ha Egyetemünk Klasszika-Filo-lógiai Intézetének 3784 leltári számú kötetéből Szalkay Blumauer-átdolgozásának második és harmadik részét itt közreadja tanítványunk, Bándi-Horváth Sándorné Borbély Mária gimnáziumi tanárnő. Ez a — paródia első részét is tartalmazó — XIX. század eleji kézirat egyik leggondosabb (ha mindjárt ortográfiájában nem is egészen következetes) másolata Szalkay munkájának. Szövegét néhány nyilvánvaló elírás javításával változatlanul közöljük.4 így e füzet olvasója képet kap arról, milyen formában fejtette ki hatását ez az 1830—40 tájáig rendkívül népszerű, számos kézzel írt példányban cirkuláló Yergilius-travesztia a felvilágosodás levegőjét szomjazó (s a jóízű kacagást kedvelő) magyar közönség körében. Ami megjegyzésként és értékelésként a szöveghez kívánkozik, azt egy második füzetben adja majd B. Borbély Mária. Ott fogja egyebek mellett azokat a tanulságokat levonni, amelyek a szegedi kéziratnak más fellelhető példányokkal (és a nyomtatásban megjelent első rész szövegével) való összevetéséből adódnak.5 Ott nyújt részletes áttekintést Blumauer és Szalkay Aeneis-travesztiáinak egyezéseiről és eltéréseiről. Ott tesz kísérletet Szalkay irodalomtörténeti szerepének közelebbi meghatározására. Hogy ebben a vonatkozásban lehet még egy-két új megállapítást tenni, ezt egyetlen példával szeretnénk megmutatni. Az eddigi szakirodalomban Szalkay átdolgo- 5