Agria 2019. ősz [antikvár]

Péntek Imre A szalmaszál Nagy Gáspár emlékére Ragyog az ég kupolás sátra, egy verset küldeni odaátra, ahol az utak a semmibe futnak, s nem leszel többé üldözött vad. Égi megbízatásod is lejár, s az ítélkezőn nincsen talár, nem sírnak bilincset kezedre, ott leszel valahol lebegve. Amit Rimbaud súgott, megérted, egy halálnyi lett súlyos vérted, fájt az árulás, ha roppan a gerinc, s a becsületnek nyoma sincs. De szóvá teszed még, elmenőben, hogy a szobád mily levegőtlen, a szabadságban fuldokoltál, körötted égett annyi oltár Az ezredváltó sűrű évek hamuja belepett téged, pedig hordoztad fénylő arcod, s amit vívtál, a legvégső harcot. S keressük azt a szalmaszált, ami egykor kezedbe szállt, a jászolból, mert Isten akarta, hogy elérj az utolsó partra.