Alvó titánok (dedikált példány) [antikvár]

Verebes Ernő Pontos késés FELHÍVÁS Ismerős arcot látni olyan, mint kezet mosni. Az arc az ember kirakata. A többi bolt meg raktár. Egy válságtörzs vagyunk. lyen és ehhez hasonló gondolatok hangzottak el azon a megnyitón. Megnyerő vagy rátarti szentenciák egy-egy mondatban, de meglepő módon fennhangon kinyilatkoztatva, jóllehet a kiállítóterem nem egy „hangár", ahogyan azt az idegesebb, vagy csupán nyugalomra vágyó vendégektől hallani lehetett. A Galéria igazgatónője ugyanis azzal a vakmerő ötlettel rukkolt elő, miszerint szokássá, sőt, hagyománnyá kéne tenni, hogy a bejelentkezés sorrendjében minden látogató véleményt nyilvánítson a képekről, méltathassa a kiállított alkotásokat, hangot adhasson legfurcsább, velük kapcsolatos érzéseinek. Aznap délután - jó hosszú délután lett belőle -, az internetes hozzáférésnek köszönve, már több mint háromezer felszólalót jegyeztek. Ügy tűnt, hogy a látogatottság soha nem tapasztalt méreteket ölt. Lehet, hogy az a bizonyos vasárnapi időpont, az este hat óra volt szerencsés választás (éppen harangoztak), s részben emiatt lett emlékezetessé a Tisza-parti város történetében, amellett persze, hogy a festmények híre a kiállítást jóval megelőzte; mindenesetre az volt az általános vélemény, hogy a tárlatmegnyitó világhálón történő egyidejű megjelenítése korszakalkotó módon megváltoztathatja egy rendezvény közéleti jelentőségét. Sajnos, közben olyasmi történt, amire senki sem számított, ami, kimondhatjuk bátran, a józan ész határait feszegeti. Nem szervezési hiba, nem műszaki malőr, valami egészen más. Ezzel kapcsolatos véleményének adott hangot az a jelen lévő úr is, aki idejét elegánsan kivárva, az eminens meghívottak egyikeként végül szót kért.