André Chénier és kritikusai (dedikált példány) [antikvár]

Összegző volt-e Chénier vagy kezdeményező, a hagyomány őre vagy újító - másfél évszázada vitáznak ezen méltatói. A probléma maga az irodalomtörténet örök "toposzai" közé tartozik, hasonló vagy azonos kérdések hangzanak el Baudelaire vagy Proust életműve vizsgálatakor is, és valószínűleg kevés az olyan jelentős alkotó, aki ne lenne egyszerre egy vagy több folyamat betetőzője, illetve elindítója. Naivitás lenne azt hinni, hogy a kérdés egyszer és mindenkorra megválaszolható. Az irodalom történetét nemcsak a folytonosság és folyamatosság, hanem a megszakítás, újrakezdés és újat-kezdés is jellemzi. Egy-egy probléma sokszor évekre vagy évtizedekre időszerűtlenné, sőt egyszerűen érthetetlenné válik, hogy aztán fontosságát annál követelődzőbben visszaszerezze, vagy egyáltalán megszerezze. Blake lezár egy folyamatot, mert a puritán hagyomány utolsó nagy őre, és elképesztő-felkavaró újító, mert meghatározza Gide pályáját, ösztönzi a szürrealistákat, és kalandokra készteti napjaink angol költőit. Csokonai lezárja a magyar rokokót, hogy Ady nyomán, aki követi, a prófétát, József Attila nyomán, aki vállalja, a tündériséget és a filozófiát, és Szabó Lőrinc nyomán, aki a technikájára figyel, a lenyűgöző mesterségbeli tudást vegyük észre költészetében. A kritikusi-olvasói érzékenység a kortársi problématudat kifejezése. De mivel egy kor, sőt egy nemzedék különböző tagjai néha homlokegyenest ellenkező dolgokra figyelnek fel, de még az azonos "diagnózist" is eltérő "terápia" követheti...