Anyós lettem Japánban (dedikált példány) [antikvár]

AJÁNLÁS Ajánlom e könyvet Noeminek, Naotónak és Marinnak, kikre oly sokat vártam, s akik születésük óta fájóan hiányoznak nekem. Kis „szamurájom" különösen, hisz őt évenként csak egyszer ölelhetem meg Nem lehetek igazi nagymamátok, pedig nagyon szerettem volna az lenni. Amilyen az én Mamukám, a ti üknagy-mamátok, Bulcsú Etelka volt. Ö adott példát nekem mindenből, amit egy becsületes, tisztes élethez szükségesnek érzett. Tőle tanultam a munka és az emberek tiszteletét, a nyitott ajtót és szívet, az önzetlen kéznyújtást a rászorulóknak. Házunkban nem lakott becstelenség, irigység, rosszindulat, előítélet főleg nem. Örök bérlőnk a megértés, az elfogadó szeretet biztonsága volt. A főzés fortélyait is tőle lestem el, és azt, hogy az asztalon párolgó étel kovásza a családnak. Emlékké szelídülve is erős kapocs a generációk között. Neki és 103 évet élt nagyapámnak köszönhetem gyönyörű gyerekkoromat. A rendet, de szabadságot is adó, követelő, de megengedő, csikóként viháncoló cseperedő éveimet. Erős mintát kaptam. Oly erőset, hogy felnőttfejjel is ugyanilyet akartam De közben nagyot változott a világ, s ez nem kedvezett az álmaimnak. Az egy fészekmeleg nagycsalád volt, ahol békés, egymást féltő szeretetben élnek a felnövekvő kisdedek a lassan távozó öregekkel. Ezt a szép körforgást hirtelen viharként elfújta a XXI. század újkori népvándorlása. Még csak nem is egy kontinensre repítette a szüleiteket. Meglelték ugyan helyüket új hazájukban, de felnőve ti is látjátok majd, ára van mindennek. Ti soha nem tudjátok meg, milyen egy, a közeletekben élő, veletek sokat törődő nagyi, akivel a legjobban tudtok bolondozni, aki palacsintát süt késő este is, ha rákívánkoztok. És aki a legjobb szövetségesetek csínytevéseitek elhallgatásában, titkaitok megtartásában. A távolság miatt nem lehetek része az életeteknek, ritka vendég vagyok csupán. Csak fényképeken és videókon, meg Skype-on látlak felnőni benneteket. A vágyakozást utánatok nem enyhíti a tudat, hogy jó helyen vagytok szüléitekkel, akik boldogok élhető, új országukban. Szamcocó -ahogy Noémi és Marin nevez, Anyanya, ahogy Naoto hív - egyik szeme sír, a másik meg nevet. Ebből a könyvből megértitek majd, hogy miért. Igaz, az még sokára lesz. Addig is nagyon igyekszem, hogy mindig csak a nevető szememet lássátok. A könnyeset megtartom magamnak. Amint elolvassuk majd együtt a Néma levente történetét, e néhány sorból megértitek majd, amiről nagyanyátok e könyv lapjain mesél: A csöndet szcrctctn, meg a virágot, Galambok közt, virágos szigeten Békés családi kör az álmom. Derű és nyugalom, parányi házban Az élet szép. Tenéked magyarázzam?" (Heltai jenö: A néma levente)