Arany János verselése [antikvár]

A magyar verstani szakirodalom bővelkedik vitás kérdésekben, ellentmondó nézetekben; még a műszók használata és értelmezése sem egyöntetű. Ez a munka nem lép fel egy új "rendszeres magyar verstan" igényével, nem kíván végérvényes tételeket megfogalmazni; célja, hogy összefoglaló képet nyújtson Arany János összes költői műveinek és műfordításainak verseléséről, részint a hagyományos szempontok, részint saját koncepciók alapján. Minthogy Arany János nemcsak a magyar költészetnek és a magyar verselésnek, hanem verstani irodalmunknak is klasszikusa, nem akartam túlságosan eltávolodni az ő fogalomrendszerétől. Ezért beszélek "magyaros verselés"-ről, sőt "nemzeti versidom"-ról "ütemes", "hangsúlyos" vagy "ütemhangsúlyos" verselés helyett, noha tudjuk, hogy ez a ritmuselv nem csupán magyar sajátság, ám az "ütem" és a "hangsúly" meghatározása is vitatottabb annál a kétségtelen ténynél, hogy ezt a verselést magyarosnak, nemzetinek érezzük. Ezért tárgyalom "A magyaros ritmus megmértékelése" fejezetcím alatt azt a jelenséget, amelyet az újabb szakirodalom "szimultán verselés"-nek, "kettős ritmus"-nak, "bimetriá"-nak nevez. Nézetem szerint Arany nem alkotott új versrendszert a magyaros és az időmértékes mellett, hanem a magyaros rendszert újította meg időmértékes elemek tudatos alkalmazásával. Ebből következik, hogy a versformák áttekintése és táblázatba foglalása során sem állítottam fel külön részfejezetet a szimultán ritmusú, bimetrikus versek számára, hiszen ez magába szívta volna a magyaros versek nagy többségét; márpedig nem kapnánk hű képet Arany versformahasználatáról, ha "Magyaros verselés" cím alatt csak azok a művek maradnának, amelyekben nincs időmértékelés. Az időmértékes versformákon belül régi hagyomány alapján választom külön az antik és a modern formákat. Az Arisztophanész-fordításban előkerülő antik metrumok számbavételénél tekintettel voltam Arany metrikai ismereteire, noha az újabb kutatások ezeket több vonatkozásban meghaladták. De költőnk aligha használhatott más versformákat, mint amelyeket ismert. A modern formáknak "laza" (jambusi, trocheusi) és "szoros" (anapesztusi, daktilusi) időmértékre való elkülönítése egyéni kísérletem.