Aranyka (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált példány. Borítója kopottas.
- Aranyhal - állapította meg a fiam. - Mint a mesében... - Nem, Lacikám, ez keszeg. Vörösszárnyú keszeg - oktatgattam. - Az aranyhalnak az egész teste piros. A fiam boldogan cipelte a nehéz vödröt, s mindenkinek elújságolta, hogy ő fogta ki a Dunából Aranykát, ezt a gyönyörű, nagy halat, amelyik mától fogva az ő barátja. Reggel az első utunk a vödörhöz vezetett. Döbbenten láttuk, hogy Aranyka az oldalára dőlve fekszik az alján és alig piheg. Gyorsan kicseréltük a vizét. - Gyorsan vigyük el orvoshoz! - követelte a gyerek. - Nem orvos kell ennek, fiam - mondtam. - A Duna, meg a keszeg barátai hiányoznak neki. Azt hiszem, el kellene engednünk. Kétségbeesetten simogatta, többször kicserélte a vizét, etetgette, úsztatni próbálta, mindhiába. Végül lehajtott fejjel elém állt. - Te, apu! Meghal az Aranyka, ha nem engedjük vissza? - Igen, azt hiszem...