Az aradi Szabadság-szobor (dedikált példány) [antikvár]

Siska-Szabó Hajnalka AZ ARADI SZABADSÁG-SZOBOR ELSŐ SZÁZHÚSZ ÉVE Az elhatározástól a pályázatig Az Aradi Szabadság-szobor néven ismert szoboregyüttes az Aradon 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom tábornok emlékére készült. Nem mindennapi történetét, izgalmas kálváriáját már sokan és sokféleképpen megírták. Aradon a kiegyezés után, 1871-ben egy másfél láb magas négyszög alakú, faragott emlékkövet helyeztek el a mártírtábornokok kivégzésének helyén, a feltételezett tömegsíron. Csaknem tíz évvel később, 1881-ben emelték az úgynevezett Vesztőhelyen, az aradi vár közelében azt a mai napig is az eredeti helyén álló márvány obeliszket, amely a Zala féle Szabadság-szobor újrafelállítása előtt évtizedekig az egyetlen hely volt, ahol az utódok leróhatták kegyeletüket a szabadságharc mártírjai emlékének adózva. Ez az obeliszk később sírkővé vált, mivel 1974. október 6-án ez alá temették az Arad megyében megtalált tizenegy kivégzett főtiszt hamvait. Nevüket és emléküket a terméskővel kirakott magas sírhalmon kétnyelvű márványtábla őrzi. Az obeliszk napjainkban is zarándokhely a magyarok számára, ahol a szabadságharcra és a vértanúkra emlékeznek. Annak idején már a kiegyezéskor, 1867-ben tervbe vették egy igazán jelentős, a szabadságharc eszméihez méltó emlékmű felállítását, és erre pályázatot írtak ki. Mivel azonban kizárólag közadakozásból származó pénzekre számíthattak, ezért a megalakult szoborbizottság országos gyűjtést szervezett, ugyanakkor előadások és rendezvények bevételeit is a pénzalap gyarapítására ajánlották fel. Az adományozásban nem csak a módosabb polgárok, hanem a társadalom minden rétege részt vett, tehetségétől függően kisebb vagy nagyobb összeggel. Az adakozók között a magyarok mellett sok román, német, szerb, zsidó is volt, a gyűjtés mégis tíz évig elhúzódott. 1876-ban megalakult egy második szoborbizottság is, ezzel felgyorsította az eseményeket. A város civil szervezetei is segítségükről biztosították a szoborbizottságot, sőt Pesten is alakult egy katonatisztekből álló szoborbizottság, amely érmét veretett, és azok árusításával pótolták a hiányzó összeget. Hamarosan megelőlegezett pályázatot írtak ki, amelyben feltételként szerepelt, hogy csak hazai művészek pályázhatnak. A felhívásra tizennégy pályamű érkezett be. A pályamunkák elbírálását nem a szoborbizottság, hanem jeles műértőkből (Pulszky Ferenc, Than Mór, Steindl Imre, Keleti Gusztáv) álló zsűri végezte. A pályázók közül az első díjat Huszár Adolf (1842-1885) nyerte el, aki akkor már széleskörű ismertségnek örvendett.