Az óvoda réme (dedikált példány) [antikvár]

Az ÓVODA RÉME Nem volt különösebben szép, vagy okos kisfiú. Olyan volt, mint a legtöbb öt-hat éves, se kövér, se sovány - átlagos. Amikor én találkoztam vele, már régen zajlott a válóper szülei között, igen nagy dinamikával: sok nagy, harsány veszekedés, verekedések, kölcsönös nagyon kemény vádaskodások is elhangzottak, és több tárgyaláson túl volt már a család. Mindenen veszekedtek - így természetesen a gyermekelhelyezésen is, igen keményen, már második éve. Az iratanyagban olvasható volt második osztályos bátjqáról, hogy „az iskola fegyelmezési eszközei már kimerültek" vele kapcsolatban. Róla is volt ugyanitt óvodai jellemzés: agresszív, fegyelmezhetetlen, dühkitörései vannak, stb., egyszóval „az óvoda réme". Úgy alakult, hogy a család vizsgálata során őrá került sor utoljára; akkor végre négyszemközt beszélgethettem vele. Élvezte. Nem a témát, ami részben banális volt, részben a helyzetről is szólt, hanem azt, hogy egy felnőtt csak vele foglalkozik, már hosszú percek óta csak rá figyel, vele beszél. Láthatóan ez újdonság és jó élmény volt számára. Kedves, nyílt és meglehetősen jól kommunikáló gyermeknek tűnt, se beszédében, se játékában nem láttam a leírt indulatos viselkedésnek semmiféle jelét. Aztán megkérdeztem három kívánságát. Válaszolt, már nem emlékszem mit, megoldotta, banális módon. Utána azonban felragyogott az arca, és úgy nézett rám, mint aki valami nagyon-nagyon fontosat mond. - Néni, most játsszuk azt, hogy te kívánsz, és én teljesítem, jó? - Jóóó - mondtam eléggé meglepve, mert ez egyáltalán nem volt szokásos, hirtelenjében nem is tudtam visszaemlékezni hasonló helyzetre, amikor egy gyerek, akár ekkora, akár nagyobb is, így „visszadobta volna a labdát". Rábólintottam, beleegyeztem ebbe a játékba. Elindult a szoba másik végébe, ahonnan láthatóan majd előhozni szándékozott a kívánságaim teljesítésére szolgáló tárgyakat, dolgokat - természetesen szimbolikus módon. Aztán hirtelen megállt a szoba közepén és visszafordult: