Balás Eszter (aláírt példány) [antikvár]

KERNÁCS GABRIELLA: GONDOLATOK BÁLÁS ESZTER SZOBOR - LÉNYEIRŐL „a lény alakot ölt az alak beteljesít" (Lao-ce: Tao te king)^ Budapesten, a nagyváros egyre sűrűbb, durvább, zajosabb szövetében még mindig találni szigeteket: ilyen a Százados úti művésztelep. 2011-ben százéves voU. Pár Lépésnyire metróállomástól, forró aszfalttól, felbőgő autóbusz-motoroktól váratlanul csönd Lesz, zöLd ligetbe lép az ember. Terméskő-lábazatos, faoszlo-pos-tornácos, magas cseréptetős, földszintes műteremházak között öreg fák dőlnek, csavarodnak, gyepszéli nagy köveken gyíkok napoznak, madárhangok, futórózsa, lonc ilLata, ide látszik egy templomtorony, bármikor betoppanhat a szomszéd, és földön, füvön Látja az árnyékát, aki a ház felé tart. Bálás Eszter műteremházában gyönyörűre kopott régi szőnyegek, nemzedékek keze nyomát őrző, fényesre simogatott állatfejes szék, idő sötétítette régi képen titokzatos táj, a család emlékezete falra tűzött rajzokon, régi fényképeken. A műteremben, a gipszporos csöndben szobor-lények állnak, mint egy különös előadás különös szereplői. Hófehér, elgyötört gipsz-arc: Bodor Ádám készülő portréja, életnagyságú, múmiakoporsót idéző, fehéren világító, bepólyált test-posz-tamensen időtlen önportré bekarcolt szemüveggel, tenyérbe férő, pikkelyes farkú bronz kígyónő, félszárnyú angyal, háromarcú oroszlán. Bálás Eszter szobrász-arca változó. Ránk néz: nő, fordul: férfi, fordul: oroszlán, fordul: bárány, fordul: érzékeny, fordul: kőkemény. fordul: ironikus, fordul: átszellemült és még sokféle, mégis ugyanaz. Ő maga ezt mondja: „Nem szeretem az egyformaságot. Én a világot gazdagnak látom. Nézem az embert, akiről portrét csinálok és a szemében tájat, viaduktot látok. De ez természetes: amikor dolgozom, millió dolog eszembe jut. Mert együtt dolgozunk, az anyag és én. És az anyag által a világ szól hozzám. Ahogy szól bárkihez, aki rászánja az időt. Akkor megnyílik és megmutatja, milyen végtelenül gazdag. Sokféle anyaggal, sokféle eszközzel dolgozik: fával, kővel, agyaggal, bronzzal, gipsszel, öntöttvassal, üveggel, papírral, műanyaggal, vésővel, mintázófával, az ujjaival, filctollal, számítógéppel, a véletlennel - a teljesség igénye nélkül. A szüntelen változás, megújulás állapotában van: ez az egyetlen állandó benne. Élettörténetét szobraival írja, munkái a kezdeti gömbölyded, természethű test-formáktól a tömbszerű, stilizált formákon át az egyre különösebb, áttételesebb, abszurdabb lélek-formák felé haladnak, a test dominanciáját ~ úgy tűnik - egyre inkább felváltja a szellem, a filozófia dominanciája. Kíváncsi, kereső ember, kereső művész. 2005-ös, Ernst Múzeum-beli kiállításán falra függesztett egy számára fontos mondatot: „Ki van jelölve helyed, ne nyugodj, míg nem leled." Bereményi Géza ezt mondja róla: Eszter sokat foglalkozik a Kelettel, - ez keleti mondat - a Sorssal, a szobrászat ősi. múltba vesző formáival: ő onnan indul ki mindig, onnan érkezik a mába. Minden portréja az időtlenségbe ér, minden mulandó modellje időtlenné válik."^ Bálás Eszter jellegzetesen XX-XXI. századi, néha a szürrealizmushoz, a különös álmok művészetéhez közelálló szobraiban évezredekre visszamenő jeleket, formákat érezhetünk, az idő aurája úgy lebeg szobrai körül, mint azok szellemi teste. Ezt mondja: Első szerelmem Egyiptom volt, az egyiptomi szobrok különös tartása, méltósága, az. hogy örökkévalóak, mégis személyesek. Annyira áthatja őket ennek a hatalmas kultúrának a szellemi ereje, hogy szinte nincs rossz egyiptomi szobor. Ami engem valóban érdekel a művészetből, az csak a szellemi része, ami igazán mély és magas egyszerre, ez a nagy kultúrákban található meg és a nagy alkotóknál. Tulajdonképpen én ezektől tanultam."^ Egyiptomi fáraó-szobrok tömbszerű méltósága üzen az Isten szolgája (27. old.l zöld gránit szobrában, a fej azért kissé oldalt fordul, kitekint a XX. század felé. Az egyiptomi írnok-szobrok figyelő tartása él az írástudó (52. old.) befelé néző. hófehér márványszobrában: hordozza az egyiptomiak mélységes tiszteletét FAUR ZSÓFI cui>u a'