Barátság, kultúra és emlékezés (dedikált példány) [antikvár]

Barátság, kultúra és emlékezés Barátság, kultúra és emlékezés Emlékezet nélkül nem létezik sem barátság, sem műveltség - mondd meg, ki, mi jut eszedbe, és én megmondom, ki vagy! Hogy emlékezni tudjunk, előbb - a magunk módján - meg kell ismernünk a valóságot, meg kell találnunk a barátainkat, és össze kell szednünk saját tudásunkat a világról. A magyar, az európai és az egyetemes kultúra egy olyan környezet, amelyben értékes barátokat szerezhetünk, és olyan „baráti kölcsönöket" kaphatunk, amelyeket nem kell visszafizetnünk, és egy életre szólnak. Ez a fajta feltöltődés nyilván tanulást és művelődést jelent, ami nélkül senki tehetsége, alkotókészsége, személyisége nem tud kibontakozni igazán. Van, aki mai és közeli forrásból merít, mások térben és időben távol eső, kevésbé ismert művekből ihletődnek: a kultúra világa sokszínű, kínálata gazdag, és a kitaposott utakon kívül személyes felfedezésekre is bőven nyújt lehetőséget. Baudelaire híres sorait parafrazálva elmondható, hogy nemcsak jelképek, hanem értékek erdején át is visz az ember útja, „s a vendéget szemük barátként figyeli." Megbecsülendő helyzet, hogy mi vagyunk az utókor, van miből válogatni. A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban a 2016. évi Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett kettős emlékünnepség hátterében is a barátság és a kultúra kapcsolata áll. Ugyan külön-külön régóta tiszteltük Deák Tamás író (1928-1986) és Nagy István zeneművész (1907-1983) munkásságát, de a rendezvény ötlete akkor született meg, amikor tudomást szereztünk kettőjük megható barátságáról. Azt is be kell vallanunk, hogy iskolánk egykori tanítványa, Nagy István valódi jelentőségét Deák Tamás műveit tanulmányozva, az ő hatására ismertük fel - az Aradon született, Temesváron felnőtt, magát kolozsvárinak tartó író „mutatta be" nekünk kedves és nagyra becsült muzsikus barátját, az egyébként „gyökeresen székely" csíkszeredai földinket. Barátságuk alapja nyilvánvalóan a zene szeretete, hiszen Nagy István az Állami Magyar Opera karmestere volt. Deák Tamás egy ideig ugyanott művészeti titkár, de gyermekkorában maga is zongoraművésznek készült, és egész életében zenerajongó maradt. Á két személyiséget - életkor, származás, vallás, családi és társadalmi helyzet tekintetében -tulajdonképpen világok választották volna el egymástól, ha az emberi lényeg, a jellembeli vonások és a kultúra varázsa nem bizonyulnak mindennél erő-sebbnek. Ugyanúgy, mint Deák Tamás részben önéletrajzi fogantatású regényében a főnemes Don Jüan és Don Esteban, a gregoriánus zenét kutató tri-nitárius szerzetes között is történt, akiket a könyv lapjain egymás társasága 7 I