Bárdossy László a Népbíróság előtt (dedikált példány) [antikvár]

Bevezetés Mint egy hófehér rokokó paróka, úgy világított Bárdossy László volt magyar királyi miniszterelnök haja. Arca színe is többnyire sápadtan halovány volt. Egyébként is törékeny termete az elmúlt hónapok nélkülözései, izgalmai és megpróbáltatásai után még légiesebbé vált. A kis asztalon — amely mögött ült — papírhalmaz tornyosult, azután egy pohár víz és gyógyszerek, hogy szükség esetén beteg szervezetét megerősíthesse. A szeme azonban — lényének intellektuális tükre — fényesen csillogott, élénken fürkészte a termet, figyelte a párbeszédeket, azonnal felmérte a hozzá intézett kérdésekben számára megbúvó veszedelmeket. Hiszen a tét óriási volt. Sokkal több, mint az élete — azzal, hogy földi létére az erőszakos halál hamarosan pontot tesz, már régen számot vetett —, a tét egész életének az értelme volt. Azért küzdött, hogy bebizonyítsa: felelős volt ő ugyan hazája szörnyű tragédiájáért, de mégsem követett el bűntettet, még kevésbé bűntettek sorozatát, felelőssége pedig feloldódik abban a szinte abszolút determináltság-ban, amely Magyarország második világháborús végzetét okozta. Ellenfeleivel — tehát a tanácsvezető bíróval. Major Ákossal (nemrégiben még magyar királyi hadbíró százados), a népügyésszel és a politikai ügyésszel — szemben gyakran érezhette fölényben magát. Nagyobb volt a tudása, szélesebb a tájékozottsága, szebben és leleményesebben formálta a szavakat. Fölényes nyelvismeretét is gyakran kamatoztatta: idegen kifejezéseket, fordulatokat használt a bíróság megzavarására. Igaz, ez nem mindig sikerült, latin idézeteire a bíró riposztozott azonnal, angol terminológiai fejtegetéseire — nem kis meglepetésére — Szalai Sándor politikai ügyész adott angolul feleletet. Időnként úgy érezte, hogy a hallgatóságban szövetségesre lel. Azt ugyan nem tudhatta, hogy a tanácsvezető bíró estelente névtelen fenyegető telefonokat kap, ám arra joggal számított, hogy a Zeneakadémia nagytermének — ahol a tárgyalás zajlott — széksorait sűrűn megtöltő hallgatóság nem fogja rossz szívvel fogadni a trianoni Magyarország területi revíziós sikereinek a felemlegetését, benne a revíziós gondolat fekete díszmagyarba öltözött bajnokát fogja látni, és egyben szimpátiával övezni.' A hallgatóságban — nem kis részben a középosztály ráérős tagjai, a történelem levegőjét magukba szívni akaró intellektuelek — valóban sokan voltak, akik így éreztek és gondolkodtak. Ám ott voltak azok közül is számosan, akik a Horthy Miklós nevével fémjelzett korszak magyar társadalmában nem érezték, nem érezhették otthon magukat, akiknek a haza — javak helyett — csak a munkából vagy annak is híján a nélkülözések- ' A per hangulata, de számos — korántsem lényegtelen, a dokumentumokból kimaradt — tartalmi összetevője rekonstruálása szempontjából is igen lényeges Major Ákos visszaemlékezése. Népbíráskodás, forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Sajtó alá rendezte és az előszót írta: Zinner Tibor Bp. 1988. (A továbbiakban: Major 1988.)