Csak hazudni kéne (dedikált) [antikvár]

- Hány éves maga, Imola? - Szólítson Mollinak, doktor úr. Huszonnégy. - Maga nagyon értékes ember. Kár lett volna magáért. - Minden ember értékes. - Miért tette? - Tudom, hogy nem történt velem olyan különös dolog, ami miatt öngyilkosságot kellett volna megkísérelnem. Tudom, hogy a világ legtriviálisabb fordulata, ha felbomlik egy jegyesség, ha hirtelen megszakad egy nagy szerelem... De, hogy idézzek a Dunánál című versből: "fecseg a felszín, hallgat a mély"... Búcsúfénykép a Gellérthegyen - Egy terápia története (1968) - Molli, az egész világirodalom és filozófiatörténet tele van ehhez hasonló gondolatokkal. - Nem, doktor úr. Én valóban eddigi harmincegy évem jelentős részét olvasással töltöttem. Először is, mert gyermekkorom óta ez érdekelt, másodszor, mert bölcsészhallgató lettem, harmadszor, mert rádiósként ez a munkám. De amit Ön adott, az gyakorlati pszichológia, a hétköznapi életre lefordítható. Öntől hallottam például először azt, hogy: önvédelmi rendszer. Vagy azt, hogy: "Ne az életét akarja görcsösen megoldani, hanem a napjait élje meg harmonikusan." Meg azt, hogy frusztráció + harag + önsajnálat = depresszió. Ha olvastam is itt-ott ilyesmiről, az holt betű. A személyiség szuggesztivitása, a segíteni akarás nélkülözhetetlenek a gyógyuláshoz. Pagodák - A terápia folytatódik (1975) - Halló! Doktor úr? Itt Molli. - Molli! De rég hallottam magáról! Mi újság? - Rengeteg újság van. De kénytelen vagyok rövidre fogni, mert Mandelieu-ből beszélek. - Az meg hol van? - Dél-Franciaország, a Cote d'Azurön. Cannes mellett. Hogy úgy mondjam: megkoplaltam én ezt! - Mi ez a keserű nevetés? Hogyhogy megkoplalta maga ezt? - Hát vegye szó szerint, amit mondtam. Tizenöt napja böjtölök. - Böjtöl? De hát már elmúlt Húsvét! - Ez nem vallási böjt. Hanem nászút helyetti. Jakó Imola nászútja abból áll, hogy böjtöl. A férj meg Budapesten maradt. Ha-ha-ha! - Molli, ne haragudjon, de hülye viccekre nem érek rá. Be van csípve? - Nem. Tényleg Mandelieu-ből beszélek, és minden szó igaz, amit mondtam. Beszélnünk kell! Muszáj. - Most már érzem a hangján, hogy a dolog komoly. Nem értek semmit, de nem baj. Emlékeztetem arra, mit mondtam nyolc éve: amíg élek, engem mindig megtalál! Nagyböjt Cannes-ban - A terápia véget ér? (1983) Mensáros László, a börtönviselt színészóriás és a többiek mondták, csak mondták a kivégzettek neveit, közöttük sok fájdalmasan fiatalét. Soha nem gondoltam volna, hogy száraz adatokat: név, foglalkozás, életkor, lehet így mondani, ilyen mélyről, ilyen szívből, hogy abban benne van a gyász, a főhajtás, a tisztelet és az elégtétel. A holtak, a hősök késői elégtétele... És Kádár még él - villant be az agyamba -, vajon zavarodott elméjével felfogja-e, mi történik itt ma, vajon nézi-e az élő közvetítést, amit a világon ki tudja, hány millióan néznek most, a nagy tévétársaságok jóvoltából. Mert ma a világ újra Budapestre figyel, mint '56 őszének világtörténelmi jelentőségű napjaiban, amikor az a mondás járta: ma három nagyhatalom létezik: Amerika, a Szovjetunió és a Corvin-köz.