Csernisevszkij "Mit tegyünk?" című regényének első magyar fordítása (dedikált példány) [antikvár]

Csernisevszkij „Mit tegyünk?" című regényének első magyar fordítása REJTŐ ISTVÁN — D. ZÖLDHELYI ZSUZSA Az orosz irodalom magyarországi népszerűségére vonatkozó adatokat általában ismerjük. A költők közül Puskin és Lermontov, a regényírók sorából Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij művei és Csehov elbeszélesei az 1870-es évek végétől egyre fokozottabb mértékben terjedtek el Magyarországon. Azonban a forradalmár realisták művei szélesebb körű megismerésére nem került sor. Nyekraszov költészetéből alig'ismert meg valamit a XIX. század második felének magyar olvasója. Szaltikov—Scsedrinnek a folyóiratok hasábjain elszórva megjelent írásai még csak körvonalaiban sem sejtették a nagy szatirikus művészi és esztétikai értékeit. A forradalmi demokrata kritikusokra, Bjelinszkijre, Dobroljubovra és Gercenre csak egy-egy jól tájékozott magyar kritikus írásában találhatunk utalásokat, inkább csak nevüket ismerte meg némiképp, de működésükről, jelentőségükről nagyon keveset tudott meg a XIX. századi magyar irodalmi közvélemény. - Az irodalomtörténeti köztudat eddig Csernisevszkij alakját és működését is az ismeretlenség homályába burkolt egyéniségek és életművek sorában emlegette. Ennek a véleménynek adott hangot legutóbb Heller Ágnes is, aki az „Orosz remekírók" köteteiről írott ismertetésében a sorozat egyik nagy érdemének tekinti, hogy „olyan könyvek is jelennek meg az Orosz remekírók sorozatban, amelyeket eddig közönségünk egyáltalán nem ismert. így pl. Herzen regényét és elbeszéléseit, Csernisevszkij regényeit, Szaltikov—Scsedrin szatíráit, Nyekraszov poémáit^ nyílt publicisztikus, forradalmi, demokratikus tartalmuk miatt a magyar burzsoá esztetika kitörölte az orosz irodalom történetéből."1 Heller Ágnesnek a burzsoá esztétikára vonatkozó megjegyzései kétségkívül helytállóak, azonban a XIX. század második harmadában uralkodó nemesi-liberális esztétikára már nem. Az 1870-es években ugyanis Csernisevszkij bekerült a magyar irodalmi életbe és a róla kialakított kép a század végéig befolyásolta e körök irodalmi véleményét. Hogy milyen volt ez a hatás, mit adták az íróból és hogyan értékelték Csernisevszkijt, erre a kérdésre szeretnénk tanulmányunkban válaszolni. 1. Csernisevszkij nevéről az 1860-as évek elején rflvashattak először a lapokban. Legelsőként az orosz irodalom iránt érdeklődő Reviczky Szever cikkében bukkan fel Csernisevszkij neve. A magyar kritikus vázlatos ismertetésében ír az orosz irodalom forradalmi szárnyának tevékenységéről, azokról az írókról, akik az ,,elkeseredett kritikai szellemet képviselték." Itt említi meg, hogy „Pavlof és Tchetnichevski a műbírálat terén méltó segédlettel támogatják Nekrasof-ot, Hertzent, Pisemskit. A játék szenvedély, részegesség, erkölcs-romlottság, s mind azon akadályozó bajok, melyek a civilizációt hátráltatják Oroszországban, a legszigorúbb cenzorokra találtak az idézett férfiakban."2 Reviczky Szever sorai után négy év múlva bukkan fel Csernisevszkij elítéléséről szóló hír. E néhány sort érdemes teljes egészében idéznünk. Az orosz sajtó a cenzúra tilalmára, mint ilyen esetekben általában, egy sort sem írhatott sem a perről, sem az ítéletről. Európa és Oroszország is Gercennek az'Angliában megjelenő „Kolokol"-ban közreadott szenvedélyes hangú cikkéből értesült a történtekről. A magyar sajtóban megjelent híradás is e cikkre vezethető vissza. E feltevésünket két tény támasztja alá. A hír több mint egy hónappal az ítélethirdetés után jelent meg, tehát Gerzen cikke megjelenése után terjedhetett el az európai sajtóban. A magyar hírben is fellelhetők azok a szenvedélyes sorok, amelyek az elítélt Cser- 1 Heller Agnes, Orosz remekírók. Jegyzetek az Új Magyar Könyvkiadó sorozatáról Csillag, 1955. 9. sz. 1916. 2 Reviczky Szever, Az orosz regényirodalom legújabb iránya és Pisemski művei. Budapesti Hírlap, 1860. 184. sz. 362