Csillagösvényeken (dedikált példány) [antikvár]

ELOSZO HELYETT A maga módján mindenki utazó. A kérlelhetetlenül múló, változó idő utasai vagyunk. Minő szerencse, hogy a bizonytalan köznapi vándorok milliói előtt ott vonulnak - igaz, kevesen - az Ösvénytaposók. A Szolgálattevők. Akik - belső sugallattól indíttatva - lankadatlanul építik az utat az ismeretlenbe. Ők az új lehetőségek kieszközlői, akikre odafigyelni és példájukat követni emberi kötelesség. Persze nem mindegy ki milyen képességekkel, elszántsággal, hittel tapossa-építi azt a bizonyos ösvényt, amivel nem csupán saját céljait követi, sokkal inkább annak a közösségnek a javát szolgálja, amelyből maga is vétetett. Lett légyenek bármily eltérőek is az alkotói életutak, az egyéni küz-dehnek előbb-utóbb közösségi sorssá minősülnek. Az eleinte mégoly vékonyan csörgedező erecskék, patakok is - találkozva az egyet akarásban - győzelmes folyammá duzzadhatnak. Utazunk a változó időben. De jó irányba tartunk-e? A kiteljesülés, a humánum felé visznek-e a jobbító szándékú küzdehnek? A fölénk magasodó Kimérával való muszáj-herkulesi viaskodásokban meg tudjuk-e őrizni emberi méltóságunkat, vagy óhatatlanul egy arctalan egyenvilág rabszolgasorsa vár reánk? Bár a lelkek mélyén fészkelő félelmektől szorongunk, a remény örök.