Dacolva sorssal, idővel (dedikált példány) [antikvár]

"Lappangva mészben, szétmaró időkben""Miként erdélyi templomok falán / Freskók cafatja, csonkabonka festmény / Kit már az Úr is régen elfelejtett, / S nem látogatja többé fürge fénnyel - / Olyak leszünk mi: láthatatlanok, / Lappangva mészben, szétmaró időkben" ... És lélekbe mélyülve hosszasan folytatódik a máris valóságosnak tűnő költői vízió, a honi magyarság modern zsoltáraként emlegetett Erdélyi töredék, Kovács András Ferenc látomásos versremeke, amely óhatatlanul fölsejlett bennem, miközben Bálint Zsigmond Maros megyei templomképeit tettem-vettem, szemlélgettem. Pedig a fotós aligha gondolt e metaforikus költeményre, amikor belevágott újabb emberpróbáló vállalkozásába, hiszen nem lírai alkat, eredeti foglalkozása szerint a reáliák elkötelezettje, de mint már annyiszor több mint fél évszázados fotóművészeti pályája során, most is ráérzett arra, hogy értékeink közül mi az, ami előbb-utóbb veszendőbe mehet, és ilyen formában is feltétlenül át kell mentenünk az utánunk jövők számára. Dokumentumként és képi metaforává nemesített látványként is természetesen. mert vészes fogytunkkal lehet, hogy templomainkra is az enyészet vár, szórványvidékeken talán a jósoltnál is hamarabb, s akkor az ilyen felvételek is tanúsítják majd, milyen kincsekkel rendelkeztünk, ám a dokumentálásnál jóval többre hivatottak ezek a fényképek, hiszen szimbólumként, művészi üzenetet is hordozva, szellemre, szívre apellálva megszólal bennük a múlt, a napi gondok közt örömöt is termő valóságként megmutatkozik a jelen, és felsejlik a jövő is, a ború mellett reményeket, a mainál szebb, tartalmasabb távlatokat is sejtető hittel...