Dél-Európa vonzásában (dedikált példány) [antikvár]

Anderle Ádám Az Escalante-ügy Kubában A kubai forradalom történetének kutatása az ideológiai-politikai elfogultságok, és a levéltári forrásokba való betekintés nehézségei miatt nem könnyű feladat. Mindazonáltal a levéltári iratokhoz való hozzáférés lehetőségei, a témával kapcsolatos memoár-irodalom gazdagsága, és a kubai forradalom emigrációba vonult vezetőivei való interjúkötetek lehetőséget adnak arra, hogy a történettudomány felülemelkedjék a politikai gyűlöletek és „paranoia" meglehetősen elterjedt-elterjesztett kliséin. A magyar kutató számára is jó lehetőség kínálkozik e kubai kérdések magyar levéltári források alapján történő vizsgálatára, miután az elmúlt években a MOL külügyi anyagának 1945-1968 közötti iratai kutathatók. A havannai magyar nagykövetség jelentéseinek forrásértéke az 1960-68-as periódusban nagy. Kuba és Magyarország - legalábbis 1961-től - „testvérországok", s nem terhelték olyan konfliktusok, mint Kína, Albánia és Jugoszlávia, illetve a Szovjetunió, NDK és Csehszlovákia esetében tapasztaljuk. A nyugati nagykövetségek információs forrásai viszont ezidőben eléggé szűkösek, korlátozottak voltak. Az a tény pedig, hogy Beck János, az első nagykövet - „spanyolosként" megjárta Rákosi börtönét is - igen jól beszélt spanyolul, nagykövetünknek nagy presztízse volt Kubában. Tanulmányunkban a kubai forradalom egy alig ismeret aspektusát mutatjuk be, a Népi Szocialista Pártként (PSP) működő kommunisták és a „fideUsták" viszonyát. Tudatosan nem Július 26-a Mozgalmat mondunk, hiszen a Fidel Castro vezette Mozgalmat már a gerillaháború idején is a megosztottság jellemezte a forradalom céljai és a kommunistákhoz való viszony kérdéseiben. A városi („Síkság") vezetők többsége erősen antikommunista volt, míg a Felkelő Hadseregben („Sierra") elsősorban Raúl Castro és Guevara révén nyitottság és együttműködési készség volt tapasztalható a PSP felé.' Castro ebben a kérdésben a harmadik, „demokratikus" irányzatot Jcépviseli Jüan Almeidával, Camilo Cienfuegosszal és Hubert Matosszal egyetemben, amely a PSP-vel való együttműködést szükségesnek tartotta, de a Mozgalom vezető szerepének a fenntartásával. Castro tehát valamiféle „kétfrontos harcot" vívott, de a Playa Giron-i invázió után, amikor a kubai forradalom váltóit szocialista vágányra állították, a Szovjetunió által támogatott kommunisták befolyása jelentősen megnőtt. Különösen azután, hogy a három forradalmi párt, a Július 26-a Mozgalom, a Népi Szocialista Párt és a Forradalmi Direktórium 1961-ben úgy döntött, egységes pártot hoz létre. Ennek első lépéseként született meg az Organizaciones Revoludonarias Integradas (Egyesült Forradalmi Szervezetek -ORI), melynek vezetésében 13 „fidelista" és 10 kommunista kapott helyet. La Sierra y el Llano (kiadó és válogatást végző megnevezése nélkül). Havanna 1969. Vö. még CASTANEDA, Jorge G.: The Life and Death. Companero of Che Guevara. New York 1997. ANDERSON, Jon Lee: Che Guevara. A Revolucionar}' Life. London-New York (stb.) 1997.