Diktatúrától a Demokratúráig (dedikált) [antikvár]

Kenessey Csaba a távolból mindent lát. Zürichből küldi megfigyeléseit, figyelmeztetéseit. De mintha itthon lenne, köztünk élne. Írásaiból nem a távolságot, hanem a beavatottságot érezzük. Színes, gondolatokban gazdag, információkban pontos megfigyelései, publicisztikái nemcsak a helyzetről, a szerzőről is tudósítanak. Félreérthetetlenül jelzik, hogy olyan emberről van szó, akit küzdelme, meggyőződése és üldözőinek szándéka politikai emigrációba kényszerített, de lélekben soha nem hagyta el hazáját. Ez a kényszer a zsarnoki akarat ellenére csodát produkált. Kenessey Csaba egymagában felépített egy szellemi hazát. Mikor mire volt lehetősége, aszerint folytatta honszerző munkáját, telepítette be honfitársakkal, gondolatokkal ezt a hazát. Élt benne egy virtuális Magyarország, amelyét ma is él. A keserves emigránssorsot ő jóra fordította. Felismerte, hogy ott nemcsak érvényesülési lehetőségek vannak, hanem erkölcsiek is. Az emigráns lét előnye, hogy nem kell az otthoni zsarnoksággal megalkudni és az energiát a túlélésre pazarolni. Mivel ő erős erkölcsi döntést hozott, joga van erkölcsi követelményeket támasztani azzal szemben, akit a legfontosabbnak tart. Ezt teszi felszabadult hazájával... ... Már-már azt hihetnénk, újabb emigrációba vonul. De átlátunk a szitán. Kenessey Csaba még mindig hisz abban az elképzelt Magyarországban. Ezért perel. Azt perli vissza. Elrohan Zürichbe, kihajtja a keserűsége. Ott össze szedi magát. leírja és elküldi a nyakunkra gondolatait, majd utánuk settenkedik maga is. Körülnéz, látja, hogy hiába, semmi nem változott és megy vissza. Lelke mélyén azonban tovább reméli, hogy van egy igazi haza, a költő szavával: "Haza a magasban". Vele reménykedünk mi is. Kenessey Csaba összegyűjtött írásainak kötetében nemcsak publicisztika, esszé, értekezés van, hanem ott a dráma. Benne van minden, ami velünk történt ebben az utóbbi tíz évben. S reméljük vele együtt, hogy ez a történet jóra fordulhat.