Dolce vita (dedikált példány) [antikvár]

Szeptember a hervadás hónapja. Akármilyen színpompával búcsúzik is a nyár, mégiscsak búcsúzik. 1957 szeptembere volt az első ősz, amit fogadott hazámban, Angliában töltöttem. Egy valószínűtlenül szép, napsugaras vasárnap délutánt a Hyde Parknak ajándékoztam. Merengve jártam az ősi fák között, emlékeztem. Mert szeptemberben illik emlékezni. Arra, hogy mit adott addig az esztendő, s arra, hogy kifelé megyünk az időből, sok minden már nem történhet december 31-ig! Hirtelen az egyik fáról egy érett gesztenye pottyant elém. Olyan közel, hogy szinte súrolta az arcomat. Aztán ott hevert a lábam előtt, a letaposott fűben. Zöld ruhája szétnyílt és kimosolygott a barna tekintete. Milyen fényes is tud egy ilyen frissen hullott gesztenye lenni, egy bútorlakkozó álma! Felemeltem, kihámoztam, megsimogattam, a zsebembe rejtettem. Furcsamód ez a parányi gesztenye Magyarországot juttatta az eszembe. Budapestet, mely egy esztendővel azelőtt még az otthont jelentette, s amit talán soha többé nem fogok látni.