Döntetlen (dedikált) [antikvár]

Hubai Gruber Miklós korábbi köteteinek olvasói számára ismerősen csenghetnek a falusi mesemondó hangján megszólaló ízes beszédű, fordulatos meseszövésű történetek. Nem is lehet véletlen, hogy a számtalan megismert emberi sorsból éppen ezeket választotta kötete anyagául az író. A történetek szereplői kemény harcot vívnak ebben az egyre embertelenebbé váló világban. A szeretet és a hűség az a megtartó erő, amely átsegíti őket a hétköznapok küzdelmein, és amely példát ad nagyapáról unokára, nemzedékről nemzedékre tisztességből, szorgalomból, felelősségvállalásból. Egyikük, másikuk elbukik, ha már nem bírja erővel, mint Borkövi Márton vagy Bádog Juli, akiknek sorsa mélyen megrendít bennünket, vagy fölkavar, mint Szálka Simon esete, hiszen ezek az emberek köztünk élnek, és kiszolgáltatottságukért mindannyian felelősek vagyunk. Hubai Gruber Miklós írásaiból sugárzik, hogy hisz az emberi jóságban, és ha elolvassuk a könyvét, mi is hinni kezdünk benne. Tekes Rozália Hubai Gruber Mikós tudja: „Jól csak szívével lát az ember”, de Saint-Exupéry imádságának a lényegét is ismeri: „Uram! Nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. (…) Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van.” A valóságból vett történetek lejegyzőjének tekinti magát. (Kodály több népdalgyűjtésének a végére ezt írta: „Tanultam…”) Az írás végső soron: kegyelem. Hubai Gruber érzelmekben gazdag, szellemi-lelki örömet szerző írásai az ember- és természet iránti szeretet, a tisztaság jegyében csendben, áhítatban születtek. A Bencés Regula intelmén túl, „Keresd a békét, és járj utána!”, a ferences lelkiség lényegét tudatosítják: az öröm a lélek olaja. Bárcsak minél több embernek adnák meg ezek az írások az olvasás örömét, indítanák őket szépre, jóra, igazra, és vezetnék őket közelebb a legfőbb forráshoz! Jáki Sándor Teodóz OSB Hubai Gruber Miklós azt állítja: nem ő írja a történeteket, hanem az Élet. A nagybetűs. Ez nem így van. Mert az élet ugyan másból sem áll, csak történetekből, ám ezek mellett a legtöbben úgy mennek el, hogy észre sem veszik őket. Vagy ha meg is látják, nem tudják úgy leírni, hogy még a derűs mesék is könnyeket csaljanak a szemünkbe. Hubai Gruber Miklós birtokában van ennek a mesélő tehetségnek. Megadta neki a Teremtő. Ezért aztán ő bizony szembemegy a világgal: nem rohan. S mert nem rohan, van benne valami „régimódi”. Ugyanis látnivalóan ráér. Ráér észrevenni a szépet, a jót, a tartalmasat, a meghatót, a szívszorítót; mindazt, amiért élni érdemes, mert emberi, s mert felemelő. Ha megismerkednek írásaival, rájönnek majd, régimódinak lenni miért is érdemes. Kondor Katalin