Egy a valóság s ezer a ruhája I. (dedikált példány) [antikvár]

Győrbe utaztam Budapestről. Amint a Keleti-pályaudvar színes forgatagában igyekeztem a vonathoz, egy mondatfoszlány ütötte meg a fülemet: "apu, mit kell csinálni ahhoz, hogy ilyen szép villanymozdonyt építhessen valaki?" Hátrafordulva megtaláltam a hang tulajdonosát. Egy tízéves forma kisfiú a papája kezébe kapaszkodva kapkodta lábait és közben szüntelenül ostromolta kérdéseivel.A sors úgy hozta, hogy Győrig útitársak lettünk. Zsolt - így hívták - hosszan időzött az első kérdésnél. Láthatóan izgatta, hogyan jut el valaki addig, míg ilyen szép, hatalmas és erős villanymozdonyokat csinálhat.Apuka, aki sokat érthetett a villanymozdonyokhoz, hosszan fejtegette Zsoltnak, mennyit kell egy őfajta kicsi embernek tanulni ahhoz, hogy nagy emberré válhassék, akár villanymozdony-tervezővé, -építővé... A magyarázatoknak az volt az eredménye, hogy még ezt is, még azt is meg kell tanulni - szüntelenül, végeérhetetlenül állandóan csak tanulni és tanulni kell...Nem tudom ma sem, hogy Zsolt milyen tanuló volt, szeretett-e egyáltalán tanulni. Egy azonban bizonyos: már Bicske felé elég csalódottnak látszott - talán már el is döntötte magában, hogy sohasem fog villanymozdonyt csinálni, ha ehhez szüntelenül csak tanulni kell.