Egy misztikus művész - David Beeri [antikvár]

David Beeri képei különös és erős hatást árasztanak. Csiszolt szépségük lenyűgöz, de nyomban válaszra is késztet. Bizonyos, hogy a néző itt részletekben gazdag, kimunkált, tetszetős felületekkel találkozik. Tájak, virágok, arcok egyedi változatai veszik körül. Ezek a határozott és finom formák, ezek a tiszta és telt színek, ezek az árnyék nélküli fények azonban csak elindítják a befogadást. A folytatás aztán már a vonzástér mind mélyebb rétegeibe vezethet be. Ezen a ponton dől el, hogy a néző mire vállalkozik. A befogadás további figyelme és türelme emberileg busásan megtérülhet. Néző és mű között bensőséges párbeszéd bontakozhat ki. Jó okkal említünk bensőséges párbeszédet. Egy-egy festmény, rajz, metszet ugyanis éppoly megismételhetetlenül sajátos, mint mindegyik befogadó néző érzelmi és szellemi világa. De akkor hol keressünk általánosabb kérdéseket és válaszokat? Engedjük, hogy ebben először a képek maguk vezessenek. Ezt a szerepet itt főleg a fények, a fényviszonylatok töltik be. Nem egyetlen forrásból sugárzó, nem is szórt vagy visszaverődő fény borítja a felületeket. David Beeri fordítva jár el. A fényt teszi meg alapnak. A képe többi elemét aztán erre az alapra építi rá. Így nem a formákat és a színfoltokat hatja át valamilyen irányból a fény, hanem a formák és a színfoltok maguk hordozzák a fényt. Ha a nap vagy a hold jelenik meg a képen, az sem okvetlenül fényesebb a többi motívumnál. A fény viszonylatai a motívumok belső rendjéhez hasonulnak. Úgy is mondhatjuk, hogy a motívumok belső rendjét a fény fokozatai rendjéhez hasonulnak. Úgy is mondhatjuk, hogy a motívumok belső rendjét a fény fokozatai fejezik ki. A festő ezért nem halmozza a színeket. Kék, zöld, sárga, vörös színcsaládjai épp elégségesnek mutatkoznak a fény fokozatainak hordozására. Ez a megoldás adja a felületek tömény sugárzását...