Egy szín tónusai (aláírt példány) [antikvár]

Mellőzöttség, elfeledettség. Szini Gyula Még élt a két legnagyobb magyar elbeszélő, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán, amikor 1876-ban megszületett; szerette is őket, vonzódott is hozzájuk. Jókairól életrajzi regénybe ágyazott mesefüzért írt az ifjúságnak {Egy élet regénye, 1927), melyet csak nemrég adtak ki újból. Szini irodalmi és esztétikai nézeteiről, az irodalom befogadásmódjáról többet tudunk meg, ha ezt a művét, kiváltképp pedig a Nyugah-ssx közölt Élőhangúit összevetjükyí mese „alkonya"címii dolgozatával. Ez utóbbiról joggal szokás feltételezni, hogy mintegy zsinórmértékül szolgált egész pályáján. (A nyugati íróktól átvett, kisebb-nagyobb hatásokat később boncolgatom.) A nagy időbeli távolság nemhogy nem zavaró tényező, hanem egyenesen azt bizonyítja, hogy esztétikája az idők folyamán változatlan maradt. Az elbeszélés hogyanjáról és mikéntjéről vallott fölfogását először (és egész pályájára kiterjedően) A mese „alkonya"ío^3\]3i össze. Ekkor már túl van első kiadott könyvén, a Trilibi és egyéb történetek című elbeszélésköteten (1907); ezt méltatva Fenyő Miksa a Nyugat indulásának évében Színit a három legjobb novellista közé sorolta. A mese „alkonya" me^ío'cmiMsdi idején már saját írói tapasztalata segíti, amelyhez a pályatársak megbecsülése társult, vagyis okkal érezhette úgy: szavának súlya van, figyelnek rá. Szini alkotóelvének foglalata ez az esszébe ágyazott vallomás: minden, amit előtte írt, s ami majd legjelentősebb kötetében, az 1913-ban publikált Rózsaszínű /?oban olvasható, erre a szálra fűződik föl, az elbeszélésnek - ars poeticája szerint - szemléleti értéket kölcsönző mesére, meseszerűre. Nem hinném naiv esztétikai verdiktnek, amikor azt mondja: ne szakítson az elbeszélés a mesével; szerinte ugyanis az elbeszélés a mese miatt nyert művészi önállóságot. Ez erős Jókai-nyom. Ha ki-